Tegnap elkezdődött a lakberendező iskola, ahová jelentkeztem. Két kiscsikótól eltekintve csupa-csupa lány/nő. Erről nem volt szóóóóó! Egyébként...nagy kedvem van ehhez a sulihoz, de félek, személyem akadálya lesz a szakmai kiteljesedésnek: faramuci ízlésem, kitekert látásmódom... nem tudom, van-e ember a földön, akinek tetszene az, amit én tervezek majd, ha egyáltalán... Sok a nemszeretem-szín, tőlem hiába kérne bárki narancsos-mediterrán tereket, inkább passzolnám. Pedig a Bútortörténet-tanárnő azt mondta, olyan nincs, hogy valami nekem nem tetszik és akkor nem tervezem meg. Nem nekem kell, hogy tetszen, hanem a megrendelőnek. Nem nekem kell majd nap mint nap abba az otthonba hazatérnem, hanem neki.

De mégis. Lehetséges ez?

Mintha olyan ételt kínálnék a vendéglőmben, amit ugyan én főztem, de a világért sem ennék meg...

Szintén tegnap összeakadtam egy fickóval a társkeresőn, aki itt dolgozott a cégünknél, kb. 6-8 évvel ezelőtt. Tényleg kicsi a világ... Nnna, most ő is odavan értem, eddig még...