Ahhoz képest, hogy megmondtam, hogy nem akarok meghívni senkit karácsonyra, mert egyszer igazán meghívhatna már minket is valaki, most ott tartunk, hogy Amore nagymamája megemlítette a karácsony-témát, ami ott lógott a levegőben és nyilvánvalóan azt várta, hogy mi azt mondjuk, hogy megint meghívjuk őket. (ti. őt és a fiát)
Amore nem az a félős, beszari típus, de mivel én megmondtam, ezért nem akart velem összetűzésbe kerülni: azaz meghívás helyett azt ötletelte ki, hogy akkor menjünk el közösen kajálni. És hogy a nagymama beszélje meg ezt a fiával és közöljék velünk a végeredményt.
Mivel egész héten nem jelentkeztek, mi már tudtuk a választ: hááááát...izééé...neeem...
Szóval szenteste hármasban leszünk, 25. még így függőben van, de én továbbra is tartom harci álláspontomat; 26. pedig tömény stressz. Pedig ugye én megmondtam, de hát már megint legalább 3-szor voltunk augusztus óta vendégségben Amore nagybátyjáéknál, szóval őket majdhogynem muszáj volt már, illendőségből.
És innentől kezdve nekem a karácsony nem karácsony, mert jön a perfekt háziasszony (mint tavaly) és nekem meg varázsolni (=főzni) kell...
Fogalmam sincs mit és hogy hogy fog sikerülni.
Amore azt mondja, csináljak gulyást vagy pörköltet, mert magyarost úgyse esznek egyébként. Ez a fülemben úgy hangzik, mint amikor Anya mondja: -Ha apátokon múlna, még mindig a szoba-konyhában laknánk a nyóckerben!
Szóval ha Amorén múlna, akkor mindenki mindig gulyást enne csak nálunk.
Egy előkészületi elem már kész van: olvasztott keserűcsokiból készítettem kb. 3*3 centis kis rácsokat (olvasztott csoki zacskóba, sarkát kivágni és sütőpapírra "írni" a rácsokat vagy bármilyen alakzatot és hagyni újból megszilárdulni. Ügyesebbek a kínai ábécé-ből idézhetnek szóképeket...) szóval ez már kész. A desszert fagyi lesz és ez lesz a díszítés.
Csak valahogy kulinárisan még el kéne jutni a desszertig.