Épp az Atlantis landolását nézem. Hadd legyek már megint az a buta, naív szőke, aki általában, ha megfeledkezem magamról.
30 évnyi űrbéli ide-odázás után vége az űrsikló programnak.
Most őszintén: kinek hozott egyátalán hasznot az, hogy bárki is odafönt-odakint járt, valaha is? Az emberiségnek? Nekem? Neked? Az oroszoknak? Miért, most olyan jó nekik? Az amerikaiaknak? Miért, nekik jobb???
Összességében csakis azoknak volt ez jó játék, akik benne voltak a buliban. Olyan ez, mint a gruppenszex: azoknak jó, akik csinálják...
Nem lett volna okosabb, -nemesebb, de ezt a szót nem ismerik sem amerikában, se cirill betűkkel már jó ideje- ezt a 30 évet, ennyi erőt, törekvést, okosságot, figyelmet, gondoskodást, meg ezt a pár milliárd dollárt a földön maradottakra költeni?

Persze, ez a landolás, az ünneplés, a sikerélmény úgy kellett az amerikaiaknak most, mikor válság válságot követ, mint egy falat kenyér. Mint Japánnak a női foci VB arany a földrengést kompenzálandó.
(Az Atlantis időközben landolt, most épp gőzmozdony-szerű effekteket ad ki magából; a segédhajtóművet működtető gázok távoznak némi puffogással, kis lánggal.)

A szomszéd nénim ennél százszorta bölcsebb, ő az emberekkel törődik nem nyereséggel vagy hírnévvel. Ma estére például azzal készült, hogy az én és az ő ajtaja közé kirakott egy kis asztalra egy virágos vázát, az ő ajtaja felé egy Tessin, a mi ajtónk felé egy magyar zászló mutat. Ő maga csinálta hurkapálcából, papírból, kiszínezte piros-fehér-zöldre. Ugyanis nekem a tesóm érkezik ma este, hozzá pedig Tessinből, az olasz-svájcból jön látogatóba a lánya.
Tegnap reggel meg bedobtam a postaládájába egy kis zacskót, olyan, mint a ketchup a Mekiben, de ebben vágott virágoknak táplálék van. Nekem nem kell, neki viszont egy csodaszép napraforgója van a vázában a nappaliban (amire még nagyonis ráillene a szalon megnevezés). Már délután egy gyönyörű képeslap várt a postaládában:

A napraforgó sok szeretettel köszöni Magának, drága Greta...

Kiccsaj egyébként vasárnap óta már az anyjánál volt, de tegnap felvettük útközben, mert volt egy vacsimeghívásunk és oda eljött velünk; és mivel a tesóm jön, marad is a gyerek  vasárnapig. Jó lenne holnap együtt uszodába menni, szombaton meg kirándulni, de...esik és napközben átlag 15 fok van.

Múlt héten volt nagy riadalom: pénteken voltam fogorvosnál a gyerekkel, minden rendben volt. Szombaton el akartunk szaladni gyorsan a boltba, és akkor hirtelen nem találtam a pénztárcámat, benne ugye kártyákkal... És hiába mondtam, hogy az előbb még a kezemben volt -talán...- belém beszélték, hogy rendetlen vagyok, elővigyázatlan (Halló??? Én, aki akkor is szedek gyógyszert, ha nem is szexelek...?), és biztos kiraboltak... Addig-addig, míg Amore felhívta a Centert és letiltatta a hitelkártyámat.
Aztán persze kiderült, hogy mi történt. Én már útrakész voltam, mikor is Amore reklamált, hogy semmi smink? - és besértődve felkaptam a fürdőben a sminkbőröndömet, és a helyére becsesztem a pénztárcámat.
Na, ezt kerestem 10 percig...

Tudom, ez senkit nem érdekel, mint ahogy már semmi kedvem írni, valahogy úgy érzem magam, mint egy világhírű agysebész, aki felett eljárt az idő és most párizsit szeletel azzal a kézzel és tudással a CBA-ban. Már ha van egyátalán vevő.
(Mert a legtöbben már úgyis a csili-vili vákumcsomagolt felvágottakat (v)eszik.)

Pedig annyi alapigazság feszül bennem.
De ugyan minek........................