Utálom magam, hogy még én vagyok féltékeny mások életére. Ezmilyen már.

Olyan kurvarégen nem írtam, hogy azóta a fennhéjázó, kizárólag angolul hajlandó wordpress megtanult németül baszki. Azt hittem, rossz helyen járok, hogy mi van, hogy hirtelen megértem, mi van odaírva.

Amúgy meg tényleg rohad az idő: fájós fogaim és a nehéz napok, pontosabban azok elmaradása látens depresszióm hihetetlen mélységeibe taszajtott.

Mindig is rosszak voltak a fogaim, aztán halált megvető bátorsággal egyszer rendbe hozattam mindet. Azóta abban a biztos tudatban fogyasztottam ezt azzal, azt emezzel, hogy minden rendben van, hiszen megvan a napi 3 fogmosás. Aztán a fájdalmak nyomán előkerültek persze mindenféle formájú, technikájú, díszítésű apró, kinyitós, felhajtós, elcsúzstatható, satöbbi kis női kézitükrök (nem trükkök), melyekkel jóga ászanákba csavarodva vizsgáltam a csókos szám színfala mögötti belső tereket.
Na most a helyzet az, hogy régebben azért nem mentem fogorvoshoz, mert féltem. Most már azért nem merek, mert ciki, hogy mi van a számban.

És mivel némely esetet én végképp helyrehozhatatlannak ítélek...hirtelen rámtört az öregség szar érzése.

Annál is inkább, mert eszembe jutott, hogy mondjuk 20-21 évesen megkérdeztem az akkori nőgyógyászomat, hogy ugyan, megműtene-e, mivel úgysem akarok gyereket és ne kelljen már egész életemben mérgeznem magam tablettával. Jelen történet szempontjából mellékszál, de azért elmondom, hogy úgy kiakadt, mintha nem is tudom. Hogy mit képzelek én, meg hogy még úgyis meg fogom gondolni magam, mit tudok én 21 évesen az életről, meg fogalmam sincs... Hiába mondtam neki, hogy tulajdonképen igaza van, egyet leszámítva: azt az egyet biztosan tudom, hogy nem akarok szülni, szóval...
Na, és elmagyarázta, hogy törvényileg sem tehetné meg, mivel valahogy úgy van előírva, hogy 30 év alatt csak akkor sterilizálnak, ha már van 4-5 gyerekem; 30-35 év között, ha van 3 gyerekem, 35 felett, ha van legalább 1 gyerek és 40 fölött már akár gyermektelenül is megműtenek.

És túl azon, hogy lassan fogatlan és ráncos vagyok, van még két jóhírem: egyrészt közelgek a 40-hez, amikor is beérek a nőgyógyász által deklarált életkorba, amikor már akár szülés nélkül is örökre megműttethetném magam, illetve ha ez nem, akkor: az utóbbi fél évben kétszer is előfordult, hogy nem jöttek a nehéz napok, szóval, lehet, hogy már változó korban vagyok?

Persze, mindez még rettenetesebb lenne férj, svájci csoki és kert nélkül.