Írjak is már valamit.
dec. 24. Gyerek a suliban, Amore dolgozik délután 2-ig. Mikor hazajött, még elmentünk 1 órát sétálni, mert egyátalán nem voltunk éhesek. Utána ajándékozás: rövid, mert csak Kiccsaj kapott ajándékot, Amorénak csak egy képeslapot írtam. Raclette.
dec.25. Elvileg be volt nekem ígérve, hogy elmegyünk valami wellness-templomba, de ítéletidő volt, úgyhogy maradtunk itthon. Kiccsajért eljött az anyja; a továbbiakban program 18 éven felülieknek. Illetve megcsináltam a hortobágyi palacsinta és a csirke töltelékét.
dec.26. Gyomorgörcs, hogy vajon sikerül-e a kaja. Mondjuk a köret szerintem hányás volt, de abból is kértek repetát, sőt, volt, aki csak a krumpliból kért másodszor. A karácsonyi aprósütire azt mondták, olyan szép, és finom, mintha boltban vettem volna. Hülye vagyok, nem fényképeztem le.
dec.27. Amore már munkában, én meg itthon takarítom a romokat.
Volt egy nap valamikor, amikor délutánra jeges, ónos esőt mondtak, ezért reggel elmentem munkába Amoréval és hazahoztam a kocsit, ő meg munka után vonattal jött haza, az állomás itt van 5 percre. Cselesen megkérdeztem, hogy kinézte-e már, hogy mikor indul vonat, szóval megleptem és kimentem elé az állomásra. Örült nekem nagyon.
Aztán január 3-án, most hétfőn megint megleptem: ő elment reggel dolgozni, de mivel nem főztem neki semmit a hétvégén*(mert nem voltunk itthon), ezért gyorsan csináltam neki egy kis ebédet és ezúttal én voantoztam el hozzá; volt nagy ámulás, meg örömtől sugárzás. elcsentem tőle az autót és bementem a városba, szétnézni a szezonvégi kiárusításokon, de pár hajgumin kívül nem vettem semmit.
* a hétvége az olyan volt, hogy elmentünk oda, abba a régióba, ahol A klinika című kórházsorozatot forgatták, a Fekete-erdőbe. Csakmiketten; teljesen mesebeli volt. A hely, a hotel, a vidék, a kaja, minden. 1-et aludtunk ott, szombat-vasárnap.
dec.30. Sütöttem sós sütit és bementem Amore munkahelyére, a beosztottjainak csináltunk kis szilveszteri eszem-iszom-ot, sőt, sütött nekik grillen kolbászt is. Na, ilyen főnökük se volt még...!
Szilveszterkor egyébként csak itthon voltunk, kis közjáték, hogy a szomszéd néni (90 éves) lánya idetelefonált, hogy a néni nem veszi fel a telefont már egy órája, nézzem már meg, hogy mi lehet vele. Na, hát féltem, hogy mit találok...de végül kiderült, hogy csak napközben letette valahol a zsinór nélküli telót, ami estére lemerült és nem csengett ki. Jó tettemért kaptam egy üveg behűtött pezsgőt.
Amúgy megint több fronton küzdök, már szóra sem érdemes...névjegykártyákkal, Amore naptárjával, a nokiámmal...FKV.
Ha valaki esetleg tudja, hogy hogyan lehetne feltörni vagy visszaállítani a nokia biztonsági kódját (gyárilag 12345), az jutalom ellenében jelentkezzen. Az egyik itteni ügyfélszolgálaton még csak azt sem tudták, mi az.
Kiccsaj az egész 2 hét szünetet az anyjánál tölti, most szombaton hozzuk majd haza és azért lesz egy-két keresetlen szavam hozzá.
Itt amúgy tombol a viharos szél, ma reggel jeges eső esett, csomó baleset meg halott, meg sérült.
Kedden voltam IKEA-ban egyedül, bevásároltam, többnyire már a lakókocsiba való cuccokat.
Most meg a január 6-án szokásos 3királyok-kalácsot próbálok sütni (nem is, mert internetezek...).
Hát ennyi volt a két hét. Nemsokára 36 leszek.