Sosem értettem, hogy vajon olyan dalokat, mint pl. a Homokóra vagy az Én mindenkiben csalódtam, hogyan tudta Záray sírás nélkül, nyolcmilliószor elénekelni. Nekem még egyszer sem sikerült.
Most sem, hogy boldog vagyok és nincs mit sírnom.
De mindig van egy olyan, hogy "kit imádattal szerettem, rossz volt hozzám" és/vagy egy olyan, hogy "nem tudom, hogy elhiszed-e még, hogy fájó szívem örökké tiéd" még akkoris, ha nem "kell örökké eltemetnem a boldogságot"...
Én sírok.
Sírok, ha Himnuszt, ha Republicot, ha Zárayt, ha István, a királyt próbálnék, csak úgy, magamnak.
Hang elcsuklik és kész.
Hát hová vezet ez?