2008. október 28. 11:19 - szőkekék

október 28.

Hőmérséklet 6°C, átlagos páratartalom 44%, hóhatár 1200 m

motiválok. Kettőt is. Ez valahogy mindig is így volt. Ha szar kedvem volt, attól még fel tudtam vidítani másokat, tudtam öszönözni. És hiába nem találom én az utam -munkám, helyem- attól még kiválóan tudom mutatni az utat másoknak. Vagy legalábbis.
egy olyan országban élünk, ahol egyes kantonokban úgy döntött a vezetőség, hogy néhány száz franknyi adóvisszatérítést-adókedvezményt kapnak a polgárok. Miért? Hogy legyen miből vásárolniuk=legyen bevétele a gazdaságnak. Ilyen egyszerű. Nem -csak- a bankokat tömik a segélymilliárdokkal. ugyanis nem a bankok a vesztesek, hanem azok, akiknek a pénzét eljátszották. Nem a banknak téríti meg az állam a kiesett hitel-törlesztő részleteket, hanem az embernek nyomják a kezébe a pénzt, hogy fizesse be. Miért? Hogy az ember megtarthassa azt, amit a kurva hitelből vett...a bankba meg így is-úgyis befolyik a pénz.

Magyarország vízfeje évtizedek óta csak mint egy koordinátát tévesztett lélekvesztő hánykolódott az adósságtengeren, míg Svájc vezetése mindig is "vállalatként" működtette az országot. Befektette, forgatta a pénzt, fialtatta és nem küldött vágóhídra aranytojást tojó pipiket. Hanem etette őket.
kilátásban van egyébként az adócsökkentés, mert az a "szabály", hogy ha két-három egymást követő évben egy bizonyos összeget meghalad az állam nyeresége, annak egy részét valamilyen formában vissza kell szolgáltatni a népnek. Nem ám csak gyűlnek, gyűlnek a frankmilliók a Bundesplatz szökőkútjai és burkolata alatt, miközben egyre több a levonás a dolgozók fizetéséből. Nem, nem.
mást akartam írni, olyan swissmade-es valamit, de kicsit lelomboztak bizonyos dolgok. Például, hogy valami rosszat is írjak már: itt is kényszerítőznek a tévéműsor-szolgáltatók. Egyre több adót kapcsolnak ki a "mezítlábas" rendszerből (aminek attól még busás az ára), csakhogy megvedd A Dobozt. Ami tud 30-230 csatornáig mindent, digitáist, orbitálist, orálist, análist, fenomenálist. Lassan nem lesz más választásod, ha nem a napi 24 órás időjárás-jelentést akarod nézni, hegyi webkamera felvételekkel optikailag aláfestve.
attól is hányok, ahogy egész (nyugat) Európa szemét csípi Svájc, és mennyire nem tudják ezt lekezelni. Csípi a szemüket a banktitok, mindenáron fel akarják oldatni. Csípi a szemüket, hogy a szar befektetéseik nyomán kialakult pénzügyi válság Svájcot kicsit kevésbé zilálta meg és az euró-frank árfolyam 2001 óta nem volt ennyire kedvező a frank szempontjából, mint most. Nemrég még kb. 1.62 CHF-et kellett fizetni 1 euróért, ma már csak kb. 1.44-et. Így kevesebb a svájci frank az egész unióban, holott mindenki szeretne frankot, mert bár nem a legértékesebb, de mostanában a legstabilabb valuta.
csípi a szemét, hogy Svájc itt Európa közepén még mindig nem tagja az uniónak. Talán nincs még egy ilyen ország, akinek nem kellene kérnie a felvételét, hanem maga az unió zsarolja Svájcot, hogy lépjen már be. Mindenféle gazdasági intézkedésekkel, geci megállapodásokkal szépen, módszeresen nyomják Svájcot, míg végül ellehetetlenítik Európa egyik leggazdagabb és gazdaságilag legstabilabb országát. Az unió ötlete szerintem eleve halva született vagy meddő próbálkozás volt. Közös lónak túrós a háta, hát még ha ennyi náció a gazdája... És utálom, hogy még pár év, s egyszerűen nem lesz más választás: be kell adnia a derekát, be kell lépni az unióba.
megyek inkább hajat festeni. Jó kis krumplistésztát eszünk, tegnapról.

komment
süti beállítások módosítása