Sunflower.

ez áll a csomagolópapíron, amibe füzeteket kötök be, mint kb. 17 évvel ezelőtt utószor. volt pár szar napom, nem tudtam, miért. kicsit késve megvilágosodtam. amikor Baselben jártunk a tűzoltós brunchon, fojtogatott az az érzés, hogy itt lakom karnyújtásnyira például ettől a várostól -is- mégsem jövök ide sose, egyedül, várost nézni, múzeumba, olvasgatni a gótikus ülőfülkékben a székesegyház udvarában-oldalában.
most meg bekötöm a Kiccsaj füzeteit.
sunflower...

hiányzom.
nekem.
nem csinálom azokat a dolgaimat, amiket régen, amik az enyémek, amik kiadják azt, hogy én, ha összeillesztem őket, mint a puzzle kerek farkasfogait.
már el is felejtettem, hogy ez volt régebben is a bajom, de unokahúgom jelenléte eszembe juttatta: mert szerintem neki is hiányzik, hiányozna.
most megyek és megpróbálok újra nőt varázsolni magamból. lassan már kicsorbul a borotvám, inkább akkor már bozótvágókés kellene ide.
amore is azt mondta, nem látszom boldognak, boldog vagyok-e, aztán csak néztem és azt mondta: bármit megtenne, hogy boldognak lásson. És hogy miért nem mondom meg, mi a baj, hiszen pont én kötöttem ki a legelején, hogy majd mindig mindent megbeszélünk, most meg csak nézek.
van egy kiváló és szép mondata Richard Gere-nek abban a táncolós filmben, Susan Sarandonhoz intézi, mikozben Susan babot pucol a konyhaszigetnél. (én is akarok konyhaszigetet és ma én is olyan sötétzöld babot főztem) Szóval.
azt mondja Richard Susannak: - Téged szeretlek a legjobban a világon és nem voltam képes Neked fájdalmat okozni azzal, hogy azt mondom Neked: nem vagyok boldog melletted.
valahogy így.