Forgatag.
Görgeteg.
Puffatag.
Hallgatag.

Május 10. anyuék házassági évfordulója. Évente többször is elmesélte még régebben, hogy apu épp katona volt, kértek engedélyt, hogy apu hazajöhessen, anyu már a fordrásznál volt, mikor valaki hozta a hírt, hogy mégse engedik haza a vőlegényt...Aztán mire kész lett a hajzat, addigra mégis megkapta a kimenőt apám és mehettek házasodni. Már írtam: állítólag mikor anyu kilépett mennyasszonyi ruhában a kapujukon, az utca másik oldalán ott állt a villanyoszlopnak dőlve a szerelme, cigaretttázott és sírt. Nem, nem apám volt az...
Mi ez, ha nem rossz ómen.
Jerry mesélte, hogy I. apja nem akarta hozzáadni a lányát, csak nagy nehézségek árán adta áldását a frígyre. Pár nap alatt intéztek el mindent, ám az egyik tanú személyigazolványa lejárt, ez az anyakönyvvezető előtt derült ki, gyorsan kellett keríteni valaki mást a násznépből.
Mi ez, ha nem rossz ómen.
Na de térjek vissza május 10-hez.
Nekünk ez annyiban releváns, hogy ezen a napon hoztuk el a megrendelt gyűrűket, pluszi sikerült venni vérge egy olyan ruhát, ami nekem is, Kedvesemnek is teszik, mindezt a Bodeni-tó partján Konstanzban, kis kirándulással egybeszőve. Kaptam még egy nyári ruhát meg egy klassz nyári nadrágot, beültünk kicsit a templomba, ahol épp egy vonósnégyes próbált ismerős dallamokat. Bach vagy kortársa.
Aztán találkoztunk Osztálytárssal. Sajnos, túl sokat nem sikerült beszélni, mert izé...több okból kifolyólag. Picit másképp képzeltem el ezt a találkozást, de mindegy: gyerekek játszottak a játszótéren, mi meg jól elücsörögtünk a padon.