Tényleg jobb lenne. Mindig.
Ez már bebizonyosodott.

Gyerek itt megy már az idegeimre, pontosabban gurul, félgurul.
Találtunk neki görkorit [Görkori Szindi] és végre nem esik az eső, már gurulna, csak a szomszéd kiccsajra vár, aki majd megtanítja.
Addig is az én idegeimen gördül jobbra-balra.

Tegnap meg tegnapelőtt F-18-asokat láttunk, gyakorló repülésen. Én még sosem láttam őket így, olyan hangos volt, hogy nem tudtam tőlük telefonálni, de persze hamar eltűntek. Igzi volt.

Miután kiszenvedtem magamból és a nyomtatóból a meghívó kártyákat, a borítékot nyelte el a printer. Bebasztam egyelőre az egész pakkot a sarokba, kezitcsókolom.
Még jó, hogy nem sikerült és nem küldtem el őket, mert két nap múlva Drágám kijelentette, hogy mégsem hív meg annyi embert az ő részéről. Ezt kb. úgy adta elő, mintha én ragaszkodtam volna ezekhez az emberekhez és ehhez a létszámhoz.
"Tudom, hogy Te így meg így szeretnéd..."
Igen? És honnan tudod ennyire jól...?!
Na.
Csak azt sajnálom, hogy én már hónapokkal ezelőtt megérdeklődtem mindent a Kék tónál...az étteremben a menüajánlatokat, meg hogy hol kellene jelentkezni, hogy ott a tóparton lehessen az esküvőnk is. De akkor ez tűnt neki fellengzősnek és túlzásnak.
Most ezt az éttermet javasolta, mert kisebb létszámnál megengedhető ennyi luxus.
Én ezt már nem bírom.
Ezt a folyton ide-odát.

Nem spórolni akar, hanem Pesten akar(t)unk olyan nagyot, lagzisat...

Mivel megint nehéznapok voltak, újra átrendeztem a nappalit. És -el se merem hinni- végre van függönyünk, méghozzá tökingyen.
 
Majdnem mentünk most 3 napra Velencébe...azt mondta, keressek panziót, meg mindent, vagy hová szeretnék menni - Párizsba a TGV-vel Baselből. Vagy...vagy...
Mivel mindenhol szar idő van, maradunk.
És egy hét múlva megyünk Pestre.
Elvisszük a bedobozolt adományok egy részét. Hozunk helyette csirkét.