St. Patrick's Day.
Mire kitettem az í(mél)re a pontot, addigra itt állt az ajtóban. Amin nem tudott bejönni, kulcs a zárban, én meg ajtónyitás képtelen. Pont, mintha szeretőt rejtegetnék...gondolta(m).
Életem első autója.
Elhoztuk a kereskedőtől, tudod, aki igazából Volvo-Nissan kereskedő (és nem fordítva), ráadásul egy finomillatú swen. Így hívják, hogy Swen. Ez mindösszesen már legalább 12 jópont, a Volvoért jár 9.
Én vezethettem haza és rögtön mentünk is vele vásárolni.
Olyan szép.
Este, tévézés közben azt mondja az én Kedves:
-Ha belegondolsz: milyen furcsa, hogy...minden elmúlik egyszer. Ha az ember meghal, senki nem kérdi majd, mennyi mindent tudott...tudott-e tehenet fejni (ő tud) tudta-e fizetni az autó törlesztő-részletét...(remélem...)...minden, amit az ember tud, tudott, gondolt...mindez elvész. Ma már csak Te meg én, meg még egy-két ember tudja, hogy például micsoda cica volt Boni. 18 évet élt...pedig nem sok ilyen macska élt valaha is a világon...Érzékeny volt minden rezdülésemre, kedvemre...
És akkor én elkezdtem sírni.
Tegnap azt mondta, mint már párszor:
- Nem is tudod, mennyire szeretlek...sokkal joban, mint Te engem.
És én ilyenkor rábólintok, hogy igen, ez valószínűleg így van.
Jobban, mint én.
De azért én is nagyon-nagyon.
U.i.: most is, mint minden este későn, ha én tévézek későbbig, az én helyemre fekszik az ágyban és melegíti, mert tudja, hogy folyton fázom. Félálomban, alig érthetően azt suttogja, jóéjt, álmodj szépet és mindig megkeresi a kezem, kézenfog, akárha sétálni mennénk és úgy alszik el.
