Csak picit.

Felváltva örülök és félek attól, hogy momentán ugye nem dolgozom és fényévnyi messzeségből sem sejlik még semmilyen munka. Jó, jó, persze, azért, mert aktualitás híjján még nem is kerestem.
13 év munka után nem rossz dolog egy évet henyélni.
Csak félek attól, hogy úgymaradok.

Kiskoromban, mikor tesómmal folyton banzsíottunk, anya mondta ezt mindig. Hogy úgy maradunk.
De anya most nincs itt.
Annak ellenére, hogy inkább tesóm hasonlít rá, valahogy mindig is a mi sorsunk volt hasonló.
Mint most is.
Ő is otthon van egész nap egyedül. Mint én, mostantól.
Különbség: én ennek örülök, ő meg nem.

PS: lefotóztam a szatyrot , majd bepasszintom.