Ez egy irányítószám a kerületünkben. Pesten. Persze...

Holnap megyünk a...
Nem, várjunk, inkább ma. Mával kezdem.
Vagy a tegnappal.

Este még írtunk pár e-mailt Kedvesemmel, mesélte a szombati vacsi visszhangját és hogy mennyien irigylik picit őt miattam, meg hogy milyen büszke rám, meg egy-két szót váltottak rólam is és csupa jót...én meg írtam neki, hogy mennyire elégedetlen vagyok magammal stb...és ezért nem érzem jól magam a bőrömben.
Mikor hazajött hajnalban, félálomban voltam és kérte, hogy ne írjak-mondjak többé ilyeneket, amivel lekicsinyítem magam, meg a képeségeimet, a milyenségemet, amit annyira imád.

Aztán elaludtunk.

Reggel pedig megint vizihulla halmazállapotban éreztem magam. Valahogy felkeltettem kiccsajt, aztán félszemmel újságot olvastam a kanapén, és visszavánszorogtam aludni egy órácskát.

Ami a helyi csillagidő szerint valójában két és fél órát jelent.
Vagyis tízkor, még csukott pillákkal érzékelte drágám, hogy mellette vagyok az ágyban és aggódva kérdezte, hogy szándékozom-e főzni valamit.
Nem.
Mondtam, hogy fáradt vagyok.
Ezt csak ide mondom: szerintem ha kiszámolnánk, kiderülne, hogy sokkal kevesebbet alszom, mint ő, akinek aludnia kell, mert hogy éjszakai műszakban dolgozik és nappal aludnia kell.
Mondta, hogy maradjak akkor ágyban, majd ő megcsinálja a mára szánt kaját.

És a konyhából visszajövet közölte, hogy van még egy egész doboz tojás a hűtőben, ami például 8-án lejár...és hogy szerinte túl sok kaját veszünk, túl sok megy a szemétbe.
És nincs főzési (család-élelmezési) tervem, nem tervszerűen vásárolok, fogalmam sincs, mikor mit akarok főzni és ahhoz mi kell.
Mondjuk, kedvesen mondta, szinte meseszerűen, nem lecseszés-dallammal. Mondjuk úgy, mint drága megboldogult Tamási Eszter a műsorismertetést.
Mielőtt sírásra görbült volna a szám, ott legbelül megkérdeztem (magamtól?), hogy erre miért, hogyhogy csak most jött rá? Sikerült ennyire titkolnom?

De ezt én nem tudom...nekem nem megy. Ez egy összevissza család. Időbeosztás és étvágy szempontjából. Számomra követhetetlen. Így hogy a picsába...?

Délután még volt egy kurvajó beszólása. (Illetve kető. Az első egy hosszú csók után: nincs szex!)
Kérdezte, hogy mi jár a fejemben, min gondolkodom. Mondom, hogy azon, hogy mikor és hogy menjünk Magyarországra. Ekkor ezért nem jó, akkor azért nem és ha odamegyünk hárman, akkor segíteni kell, nem várhatom tesómtól, hogy egymaga csináljon mindent. De pont ebből szerettem volna már legalább egy évben kimaradni...
Kérdezem, hogy szerinte hogy kéne...?
Aztán a beszélgetés vége az lett, hogy nekem olyan problémás kitalálnom, hogy mit akarok, holott pedig ő teljesen rugalmas és alkalmazkodó.
Meg...délután, mikor néha ledől még a kanapéra, mindig reklamál, hogy nem megyek oda hozzá (olvasni, bármi) Most fogtam a laptopot és odakupurodtam a kanapésarokba, erre megfordul és a másik felére teszi a fejét, hozzám a lábát.
Olyan csúnyán néztem, hogy rögtön megfordult, és az ölemhez tette a fejét.

Kitalálta, hogy menjünk karácsony előtt Rothenburgba. Ami tökjó lenne, de valahogy...nem tudom. Ez a város totálisan úgy néz ki, mintha ma is középkor lenne ott, teli van régiséggel, múzeummal, látnivalóval. Én a múzeumot nem csak kívülről szeretném megnézni, míg ő nagyjából igen. Az itteni karácsonyi vásár az egyik leghíresebb Európában, de az egy forgatag, amihez nem hiszem, hogy lenne türelme.

Faszom, megint 11 óra van...és hulla álmos vagyok.
Ott kezdtem a bejegyzést, hogy holnap... Holnap visszamegyünk a kereskedőhöz, visszaszolgáltatjuk a Note-ot és visszakapjuk az X-Trailt.
Vacsorára kiccsajjal megettünk 5 tojást a tízből.