Először. Másodszor.

A hétvége megint katasztrófába fulladt. Kiszámolóssal próbáltam eldönteni, melyikünkbe vágjam a nagykést. Miután ezzel megvoltam, újabb kiszámolóssal azt a konkrét anatómiai témát feszegettem, hogy pontosan hová döfjek.

Létezik egy bizonyos "szörnyű", aminél szörnyűbb már nincs és ahonnan én már nem tudom, merre tovább.
Első nekifutásból a szabadságra készülődve kezdtem pakolni, azzal az érzéssel a puttonyomban, hogy mindent én csinálok, miközben ő internetezik.
Nagyjából készen is voltam, aztán következtek másik napok, volt, h migrénnel hánykolódtam a kanapén, ő meg csetelt, aztán mikor magam mellé kértem, hogy babusgasson, akkor melém feküdt - háttal és tévézett...

Aztán volt, hogy IKEÁban végre megvettük a hiányzó szekrényajtókat és "megkaptam" őt, a fából faragott királyfit...

Voltunk fodrásznál, meg lakókocsi kiállításon. Merthogy a tetősátor nem akar megérkezni...és még csak nem is informáltak. Úgyhogy mostmár akkor se kell, ha ingyen adják. Lakókocsi. Persze...jellemzően, ebben a témában is csapong a Drágám faltól-falig.
Mindegy.

Mire lesz pénz rá, addig még nyolcezerszer meggondolja.

Másodszor úgy nézett ki a csomagolás, hogy a három táska közül kettőt megfordítottam, kiráztam a bepakolt holmikat és háromkézzel dobáltam beléjük az összes holmimat, hangos zokogással kísérve, azt szipogva, hogy faszom a tengerbe, meg mindenbe, haza akarok menni.
- haza, anyukádhoz a kis szobádba...?
- igen. úgy látszik, azt érdemlem. nem azt, hogy boldog legyek.

Iszonyút veszekedtünk, abból kiindulva, hogy megint -állítólag, mint mindig- lassú, hosszú szexet akartam...És kicsit finoman eltoltam magamtól, mikor kb. 3 perc után máris belémtolakodott volna.

Szó szót követett, rámzúdított mindent, én pedig próbáltam kérdőre vonni.
Sajnos, az igazat, vagyis hogy mi mindenről van tudmásom, nem mondhattam el. Vagyis...nem mertem elmondani. Egyszerűen megbénít, ha valaki így, nyíltan hülyének néz és a szemembe hazudik.

Pakoltam tovább, a könyveimet, a mindent, kisöpörtem a fürdőszoba szekrényt...Néha bejött, mondtunk valamit...Párszor megkérdezte, hogy "Most tényleg odadobsz mindent..?"

Meg hogy pakoljak szépen vissza mindent a helyére.
És mondtam, h nem.
Haza akarok menni.

Ma már másnap van, ma este indulunk.

Kibékültünk a végén és tényleg visszapakoltam a cuccaimat, de.
Legszívesebben írnék neki megint egy levelet a jövőbe. Mondjuk...úgy, hogy 5-10 év múlva kapja meg.
Így talán képes lennék bevallani neki, hogy mit tudok róla.