Szombat-vasárnap.

Szombaton megint kétségbeeséssel töltött el, hogy 11-kor ébredtünk. Folyton, illetve...gyakran az az érzésem, hogy Drágám képes lenne átaludni az élete túlnyomó részét és most engem is magával vonz Álomországba. Ez például azért nem kellemes, mert itt gyakran vannak rémálmaim.

Mikor felkelt, elmentünk vásárolni. Tipikus, hogy mikor még csak az egyik szeme volt nyitva és az ágy szélén ült, azt mondta, menjünk Langenthalba, mert ott van egy nagy áruház, nagy választékkal, ráadásul a mostani "mostohaapja" ott dolgozik. És néznünk kell biciklit is a kiccsajnak.
Mire mindkét szemével kiválóan bírt fókuszálni és kiteljesedett az öltözete is, már csak a szokásos bevásárlóközpontba akart menni.
Mikor kézbe vettem a laposra gyötört PET palackokkal megrakott szatyrot és már papucs is volt rajtam, megkérdezte, hogy ha tele van a hűtő -csirkével- akkor mit is akarunk venni.

De az ilyen kis performance-ok nem akadályozzák abban, hogy telepakolja a bevásárlókocsit, mikor már ott vagyunk, és vettünk ... hát, tüzifán kívül csaknem mindeből egy kicsit.
Ja, meg fürdőruhán kívül...
(FKV)

De ezt már nagyjából elmeséltem, itt szólt be pár szívfacsarót, aztán pizzát ettünk.

Na de vasárnap.

A szombat az nekem fél egykor ért véget és mentem aludni. Mondta, mindjárt jövök. Ez elméletben és gyakorlatban is azt jelenti, már megtanultam, hogy kettő körül bírja otthagyni a tévét és/vagy a számítógépet.
Emiatt természetesen...
Megint későn keltünk.

Én kb. 11-kor. Elsétáltam a szoláriumba, mire vissza jöttem, már a nappaliban tévézett. És igazából nem nagyon tetszett neki a felvetésem, hogy menjünk valamerre.
Mert azt hitte, ma is lustálkodhat itthon.
Persze.
Én meg egész héten a lakásban hallgatom, hogy miként őszülök, ugye?

Alig 40-50 perc autózás, most nem az autópályán, ahol semmit nem látsz zajvédelmileg, hanem kis falvakon át mentünk a következő völgybe. Útközben még mindig rácsodálkoztam a mesebeli házakra, legszívesebben sok helyen megálltam volna fotózni, de...kertesházakat fotózni...? Érted.
Az olyan lett volna, mintha faluból valaki városba megy és lefotózza a villamosmegállót.

Pedig vannak gyönyörű családi gazdaságok, hatalmas házzal, aminek a lakórésze csodálatosan festett, vakolt, mintára faragott faburkolatokkal, virágtól roskadozó ablakpárkánnyal, míg a ház hátsó vagy bal oldala mondjuk, "csak" durva faburkolatos és ott vannak az istállók, az állatok.
Kicsit irigykedtem: mennyire jó lehet ez. Együtt kelsz-fekszel, élsz és létezel mindazzal, amit Te teremtesz. Szemed látára nő, amit elvetettél, saját gyümölcsből csinálsz lekvárt a palacsintához, szivedhez nő néha egy-egy születő kisborjú és ha minden jól megy, virágzik, tejel...akkor az azt -is- jelenti, hogy értesz hozzá.
Hogy müködésben tudod tartani, profi módon. Tudod, melyik gép mire való, mit mikor kell ültetni, betakarítani, van életritmusod.
Egyszerre uralod és szolgálod a természetet.
Te mondod meg, mi nőjjön a földeden, de folyton az időjárástól függ, hogy mondjuk aznap mit csinálsz.

Na, jól elkalandoztam.
Emmenthal-ba mentünk kirándulni, ahonnan az ementáli sajt származik.
Van látvány-sajtkészítés. Belép az ember egy szép nagy házba, középen ferde üvegbúra fut végig négyzet alapon és egy szinttel lejjebb készítik a sajtot, a bámész turistanép pedig fentről figyelheti. Körben a falak mentén kb. 10 LCD tévén kisfilmen mutatják nagyjából ugyanezt.
Le lehet menni arra a szintre, ahol a sajtot készítik, lent vízszintesen látod ugyanazt, üvegfalak mögött, a folyosó másik oldalán pedig a sajtérlelő kamrák-raktárak vannak és a sósfürdő. (a sajtnak...)

Most végigeszem a reggelimet, kicsit kitakarítok és utána mutatok fotókat is, jó?