La copa E.

Lassan már nehezemre esik magyarul összeszedni a gondolataimat ide. (tudom, ez kurva nagyképűen hangzik, de valami kezd tényleg összekeveredni a fejemben)
Ma ismét tettünk egy gyenge próbálkozást abba az irányba, hogy legyen fürdőruhám. Ebben az a nagyon szar, hogy Kedvesem viccelődik ezen, viszont nekem már kezd nagyon az elevenembe találni, hogy egész életemben ezzel kell konfrontálódnom.
Hogy csak gebe méretben lehet kapni normális színű/szabású satöbbi ruhákat. Aki nem 36-38-ast hord, azt miért kell úgy aussehen lassen, mint egy tehén, vagy mint szegény megboldogult nagyanyám?
Nem azért hordok egyszínű unalmas szarokat, mert ez a saját elhatározásom, meg fantáziátlan vonalvezetésű egyenes szoknyát, strech anyagból, vagy egyszínű egyrészes fekete fürdőruhát, mert az olyan kurva jó és kifejezi a színes, individualista, extravagáns egyéniségemet.
Hanem azért bazmeg, mert még az adidasnál is, ahol azért az ember támaszt némi elvárást...a legnagyobb kosárméret kétrészes fürdőruhában D, ami a fél fogamra sem elég... de mindezt olyan vállpánttal kombinálták, hogy ami belefér abba a D kosárba, azt a kreált vállpánt nem bírja megtartani.
Képtelenség.
Logika ebben?
Az lesz, hogy a melltartómban fogok menni a tengerbe. Faszom.

Hiába lett a rettentő nagy seggemből mostmár csak kicsit rettentő 42-es (sőt, adidasnál kaptam már 40-es nadrágot is magamra), ha odafent még mindig nagyméret vagyok.
És ebből nem is szándékozom lejjebb adni.

Sajnos, a bevásárló központban megint a sírás határán álltam, már gyülekeztek a könnyek.
Aztán pizzériában ebédeltünk, ott megint majdnem...
Nem tehet róla, de sokszor olyat szól, amivel sajnos sót szór a sebeimre.

Aztán otthon megint.
Nem annyira lélekemelő.
Jó, mondott nagyon sok érdekes és kedves dolgot is rólam, magamról. Az a jó, meg a nemjó, meg a nehéz Drágámmal, hogy jó emberismerő és -sajnos- még mindig sokat tanulok magamról tőle. És ez néha nem annyira vidám, néha meg egyátalán nem vidám, néha meg sírok.

Viszont van jó hír is: amikor el vagyok kenődve, mindig vigasztal és felépít engem, mikor magamban kételkedem.
Nemrég, este pl. gyorsan odahívott a tévé elé és azt kérdezte, melyik film ez? - hármat találhatsz.
Pearl Harbour.
Szóval, egyből kitaláltam és emiatt gratulált -magyarul- és kezet csókolt. Mikor megmondtam, hogy mindezt úgy találtam ki, hogy nem is láttam a filmet, akkor a mutatványt megismételte még kétszer.
És azt mondta, ezért szeretlek.
Mert ilyen kis okos vagy.

Aztán tök vidám volt az egész este, keresett nekem komolyzenei koncertet a tévében, házimozi-hangzással, míg ő elment zuhanyozni, mikor visszajött, akkor meg csomót poénkodott a komolyzenével, amin addig-addig nevettem, míg már egyátalán nem találtam viccesnek és beinahe sírni kezdtem.
Volt egy álmom, hogy majd...
És ez elúszni látszik. Fürdőruhával vagy anélkül.
Persze...másfajta álmokhoz pedig közeledek...
Csak meg kell barátkoznom a gondolattal.

Nagyon szeretünk együtt lenni.
Ez biztos.

Még az is volt este, hogy természetesen Harry Potter-őrület, egyesek a megvásárolt könyvet már a könyvesbolttal szembeni padon nekiálltak falva olvasni. Erre megkérdezte Kedvesem, hogy én nem tudnék-e valami ilyesmit írni...ha nem is 7 könyvet, de legalább egyet... {ez emlékeztetett valakire...! :-)}
Ó, hogyne.