Szerintem ők most Genesis koncerten vannak, Prágában és azért nem kapok levelet.

Csak innen jutott eszembe a címsor, meg onnan, hogy az IKEA nekem tényleg ötletparadicsom, paradicsom, minden formában. Nem vagyok ennyire lelkiszegény, de például a tiszta vízben is remekül érzem magam, pedig az sem egy olyan nagy cucc.
Szóval, ma Ikeában voltunk, minden mennyiségben.

Reggel még ezt nem tudtam. (ha még emlékszel...ha nem, akkor most mondom: minden már csak akkor biztos, ha múlt időben beszélhetünk róla.) Reggel még olasz módra, temperamentumosan ragaszkodtam az itthon maradáshoz, meg hogy végre elkezdek ablakot pucolni, mert olyan itt még nem volt.
Erős ellenállásba ütköztem.

- De, itthon maradok.
- Nem. Jössz velem.
- Miért? Nem maradhatok egyedül itthon?
- Nem.

Csaltam, mert ezt nem így kell olvasni.
Meztelenül feküdtünk egymáson az ágyban és nevetett, mosolygott a fogalmam sincs milyen barna szeme, amiben arany színű villamokat látok néha. Nem, nem is villám, mert nem villámokat szór, hanem...igen, mint a tigrisszem című kristály. Pont olyan.
Barna, meg nem barna.
Tehát.
Feküdtünk, nevetett, mosolygott én meg már a párnáért nyúltam, hogy az arcába gyűröm, de eszembe jutott a C.S.I ("akadémia", amit végeztem, mivel már minden részt 57szer láttam...), szóval, pontosan tudom, milyen nyomok alapján tudnák rámbizonyítani a "balesetet".
Nem tehettem mást, rohamléptekkel bújtam a gönceimbe és már itt sem voltunk.

Először is néhány sonkás croissant akadt az utunkba.
Legyűrtük őket félkézzel.
Aztán bementünk az iskolába, mert újra esedékes volt, hogy a logopédus óráján megnézzük, mit alkot a kis Démon. De ma épp elmaradt az óra.
Gyorsan leléptünk az Ikeába.

Végre vettünk ruhásszekrényt.
Nem, nem azt, amelyikkel eddig szemeztünk, mert szemléltettem, hogy az mennyire NEM masszív. Hanem PAXot, Ulness korpusszal, ajtóval, ami azt hiszem antikolt tölgy. Csak addig tudtam örülni kicsiny diadalomnak, míg eszembe nem jutott, hogy ennek a felét én fogom felcipelni a kurva emeletre.
Ezt nem részletezem, rettentő volt. Nem. A rettentőt még szorozd meg legalább négy és féllel. Aztán hattal.
Bonus Track-ként én egy, Drágám 3 ikea-hot-dog-ot tett be az arcába.

Hazafelé leadtuk az eladott utánfutó rendszámát. Nem tudom, otthon ez hogy szokás, de ilyenkor ő most egy kis pénzt vissza fog kapni a közigazgatástól.

Utána megint következett egy ilyen "kotor-kotor" a cilinderben, és a nuszi.
Egy pici kerülőúttal egy olyan gyönyörű kirándulóhelyre vitt fel a drágám, hogy egyszerre sírtam meg nevettem. Alul a város, ahol jártunk az imént, hátul pedig kb. 60 km távolságban azok ott nem -csak- felhők, hanem a magas Alpok.




Majd jövünk még ide, és van "libegő", amin még erősssssen gondolkodom...hogy merjem vagy sem... igen, olyan. El tudod képzelni... Kb. 1300 méteren voltunk.

Hegyi úton hazafelé, csak ámultam.
Leírhatatlan.

Otthon meg a cipekedés. Reszkettem mindenhol, leginkább összefelé, mint egy kilazult collstock.
Vacsorára grilleztünk az erkélyen.

És a szép meglepetéseknek még nem volt vége. Miután mindent elrámoltunk, bekönyörögtem a kis Démont az ágyba és elcsendesedtek az idegeim, én olvastam a padon az erkélyen, Drágám a youtube-on nézelődött és egyszercsak ott termett mellettem az estében, a laptoppal és "lejátszotta" nekem az egyik kedvencemet.
Most kivételesen én is linkelek be videoklippet, mert ezt most...érted. Ezt muszáj.
Ezt kaptam, és imádom, hogy a nap mögöttünk és a hegy mögött megy le, ami azt jelenti, hogy a velünk szemben úszó felhők a nap végén mindig eljátszák az összes létező rózsaszínt és vöröseket az égen...mintha hetek óta egy természetfilmben élnék...ezt kaptam...meg a mai napot...és ilyenkor szeretem azt hinni, hogy azt érzi, amit gondolom, hogy érez.
Akkor is, ha nem vagyok se vékony, se szőke és se csodaszép. Se másmilyen...

Eros Ramazzotti és Luciano Pavarotti: Se bastasse una canzone

A néhány napos rossz kedvem után ez számomra szebb volt egy igazi szerenádnál. Mellém ült és egyensúlyozott a notebookkal, míg én hallgattam.
És szereti, hogy kicsit ilyenkor mindig sírok.