Alig kétszer pár percbe telt, míg megfogalmazódott bennem.

Nem azért hallgatok reggelente a tömegközlekedésben zenét, mert zenét akarok hallani. Hanem mert nem akarom hallani mindazt, ami egyébként hallható.

Anya tegnap este megint a Szakmai Zsűri Különdíjasa lehetett volna.
Több hónapon át hiába könyörögtem neki, hogy jelentkezzen már be a kicseszett fodrászhoz, mert hogy néz ki...és igen, majd eljövök előbb munkából és elviszem kocsival, nem kell egyedül mennie...
Nem.
Nem, nem és nem.
Ő aztán nem.

Tegnap este természetesen megkérdezte, hogy ha tudna fogadni a fodrász, elvinnél...?
Hát persze.
Igaz, hogy a héten 6 napot dolgozom, hogy vasárnap repülök egy hétre és még semmit nem vásároltam, se magamra, se ajándékot,...igaz, hogy magamra nem jut időm, meg hogy satöbbi, de természetesen holnap este elviszlek a fodrászhoz.


Gyűrűt mindenesetre ma reggel is lecsekkoltam a kirakatban.
Bár, Patrick vasárnap azt mondta a telefonban:
"Ne aggódj,...a megfelelő időben, a megfelelő helyen fel fogom tenni a kérdést."

És az is igaz, hogy egyszer már térdelt előttem.
De akkor nem a gyűrűvel babráltunk.


Milyen ostoba vagyok én, istenem.