Igen, el is felejtettem mondani, hogy milyen remekül sikerült az angol teszt. Amiről azt hittem, hogy az A Nagy teszt, de a következő órán írtunk egy még nagyobbat. (fuck)Még a végén megtanulok angolul kicsit.

Patrickról meg mostmár tényleg egy szót se többet.


Inkább arról, hogy elméláztam az Explorert lapozgatva, hogy akár megyek-akár nem, mennyi szemetet kell(ene) kitakarítanom a gépemről.
Ugyanez vonatkozik a szobámra is. Főleg a rettentőnagy ruhásszekrényem aljára, ami olyan, mint egy...mintha egy Elvarázsolt Kastély bútordarabja lenne, száznyi egymásból nyíló titkos fiókkal, dupla aljzattal, miegyébbel, amikben mindenhol a múlt darabjai pihennek. Tonnaszám levelek, naplóim, kicsorbult ajándékok, emlék-papírfecnik, újságkivágások, gyerekruhám, mifene.

Mi lesz velük?
Mi lesz azzal, ami most van, ha mondjuk tényleg új életet kezdek?

Tudom, ez megint csak nálam ilyen mega-dilemma.
De én még nem költöztem, nem hurcolkodtam és persze, nem is éltem együtt soha senkivel.
Egyszer minden először van.


És vajon hogy fogok beférni az Ő életébe?