...már ment minden, mint a karikacsapás. Lázas félálomban megszerveztem a hazafuvaroztatásomat. (tehát van egy eladó 50%-os vasúti jegyem, vidékről Pest felé, 140 km. kis kedvezménnyel. kb. egy hónapig érvényes)
Annyi újság van még, hogy egy esélytelenek laza kézmozdulatával kipakolt semmitmondó társkereső hirdetésemre teljes nyugalommal és németséggel írt egy Patrick.
Patrick Svájcban él, lassan már két hete naponta több levelet váltunk. Míg betegeskedtem, SMS-ekkel tartotta bennem a lelket. Tegnap felhívott, majdnem fél órát beszéltünk, minek a végén azt kérdezte, el tudnám-e képzelni, hogy külföldön éljek?
Visszakérdeztem: például egy svájci csokigyár közelében?

Profi boxolók szavával élve: most mérlegelés van. Kedden találkozunk.

Egyrészt: túl szép, hogy igaz legyen.
Másrészt: sajnos nem hiszem, hogy én egy hegyek között fekvő, svájci kis községbe prímán bepasszolnék. Egy darabig talán.
Milan azt mondta erre: ott is van net.
Net lehet hogy van. De élet nincs. Az, amit én szeretek.


Azt hiszem, Patrick nem az én álmomat szeretné valóra váltani, hanem el szeretne vinni engem az övébe.