Olyan jó lenne...
Olyan nagyon jó lenne, ha most mint régi ismerőst, barátot, felkereshetném a Fisher és Diaz temetkezési vállalatot... A fiúk ott ülnének a kanapén, szemben... Azt mondanám:
- Köszönöm, David! Eddig csak néztem a mások életét, halálát, gyászát. Epizódról epizódra. Évek óta kedves ismerőseim vagytok. Tudom, most mi következik. Hála nektek, tudom azt is, hogy nagyanyám ott fekszik egy jéghideg tálcán, meztelenül a pincétékben... De nem fél, mert nincs egyedül. David, beszélgess majd vele, mint néha a halottak szellemével szoktál.
Mondd meg neki, hogy még szerettem volna látni, ott voltam, csak épp elkerültük egymást és én nem tudtam megvárni. Nate és Rico majd a feje fölött beszélgetnek a feleségeikről, Claire két emelettel feljebb talán épp füvet fog szívni... Ruth pedig a barátnőivel a konyhában George-ot beszéli ki, hogy mennyire leépült szellemileg...David, Te pedig...mindegy, nem érdekes...De jó érzés, hogy tudom, számíthatok rátok...