Kinéztem a helyéről a két szép szememet.
De csakazértis elküldtem kidolgozásra a képeket. Az mégsem lehet, hogy én vártam már egy-két örökkévalóság óta erre a lehetőségre, most meg akkor miattam elhúzódás....

Estefelé már kilencvenhetedszerre nézegettem át körülbelül 6 évnyi IKEA újságot, hogy eltereljem figyelmemet Kedves messzeségéről, és úgy nézegettem a szobabelsőket, mintha már a sajátunk lenne...valamelyik. És azt vártam, hogy egy lapozás után, a következő oldalon a kanapén ott fog szundikálni, valamelyik vasárnap délután...és aztán bemászhatok az újságba, belesimulhatok a papír síkjába...és odafészkelődhetek Kedves elé, vagy mögé, felvehetem azt a formát, mibe ő hajtogatta magát. Valamelyik szobát majd egyszer csupa fehérnek szeretném. Valami ilyesminek.