És a jövő, amiről csak sci-fi írók morzsányi lelkes csapata mert álmodni, eljött hozzánk.
Igen, a teleportálásról van szó.
És mindez egy kiszolgált menetrend szerinti BKV járaton.

Egyik pillanatban még álltam, kapaszkodtam két kézzel, zene szólt a fülemben és csüngtem a srác ajkain, aki előttem ült a haverjával. Beszélgettek és a fiúnak annyira csodás ajkai voltak, hogy a zenével együtt élveztem a néma látványt, ahogy nyílt, csukódott, mozgott az a kis rózsás bársony...

És hopp, a következő pillanatban máris öt méterrel odébb, ajkak sehol, zene sehol, körmeim sehol, lábaim az ég felé, valaki az én vesémben, én valaki máséban. Egyébként jelentősen a földre kerültem.

A kurvakibaszott sofőr még annyira sem állt meg, hogy megkérdezze, nem esett-e valakinek baja a satuféktől. Én például az arccsontomba kaptam valami egészen kellemetlent, a karom meghúzódott és az oldalamra estem, ami mára kék lett és fáj.

Nagyon érik már oda is egy panaszlevél. Mihelyst lesz időm rá.