"Várt rám szegény lassan olyan leszek mint a Marilyn Monroe mert mindig elkésett és utálta mindenki ezért is. De megvárt szépszőkén állt/a az ismerkedős-fajta hajléktalan támadásait aki tömegpusztító vegyi fegyverként a lehelletét vetette be gondolom. Elővett a kiskávézó kisasztala alatt fölött mellett egy kiszizegős kisszatyrot és akkor már tudtam hogy itt most kapok valamit. Mert azt mondta hogy nem tudtam rendesen becsomagolni és ez olyan egyértelműen ajándékra utaló jel. Zavarba jöttem mert kaptam. Kézbe vettem és valahogy azt hittem ez egy szép kis notesz mert teljesen úgy nézett vissza a tenyeremből és annak is örültem volna de aztán!

André Kertész - Korai évek

És akkor valami nagyon-nagyon megszúrt már azt sem tudom hol de iszonyúan fájt egyszerre a szívem a gyomrom a szemem is. Aztán sírtam meg pislogtam hogy eltakargassam a sírást de nem tudtam. A kishülye ábrándként összekapirgált karácsonyi listámat... van, aki komolyan veszi és már legalább 3 dolgot kipipálhatok belőle és nem tudom mit mondjak... Nagyon fáj de most szépen fáj.... Köszönöm Nektek nagyon."
(gretagarbo.freeblog.hu, 2005. december 13.)

Tegnap este ugyanebben a kávézóban azon mosolyogtunk, hogy amilyen poénos az élet, lehet, hogy napra pontosan egy éve találkoztunk először és éppen ugyanennél az asztalnál. Hát, kedves Mse, előkerestem: egy hét híján...
De akkor is, most is volt Nálad ajándék a számomra és ez egy "Mseszép" hagyomány. :-)

Idén adventi koszorút kaptam. Utána pedig a nyeremény-előadásra mentünk kettesben a Várba, a Nemzeti Táncszínházba. Aztán kis séta a kihalt várudvarban, kormányőrök ácsorogtak csak a Sándor-palota előtt...és a Vár...ami egyszerűen tényleg olyan, mint valami aranyporral csurgatott, tündérlátomás.