Hogy mit és miért írok, azt most megint nem fogod érteni, de nézd el nekem.
Nekem most ezt muszáj...erről írnom, magamból, mert fáj, de úgy kell írnom, hogy senki ne érthesse. Na. Ilyen is van.

De előbb...az utóbbi napok morzsái.
Mert például vásárolni, azt kell. Valahol mélyen egy nő sejti, hogy mitől íztelenebb egy ideje a haboskávé, mitől fénytelenebb most a megszokott körömlakkja, vagy mitől tűnik az arca sápadtabbnak a kedvenc pulcsija felett a tükörképébe meredve kedvetlenül...
Mert már több, mint egy hónapja nem vett magának semmit.

Ez egy olyan alapvető folytonossági hiány, melynek pótlása nem tűr több halasztást. Még a végén akuttá válik, aztán cseszhetem... Ezért tegnap hirtelen vettem két szoknyát. Mit mondjak...felért egy életmentő műtéttel. Vagy az óceánból partra mentett fuldokló ember öklendezés utáni első, tiszta levegővételével.

Aztán.
Például azt kapjuk mi, négyen, a család karácsonyi ajándékba tőlem, hogy őket, hármójukat elküldöm dec. 26-án színházba. Már meg is vannak a jegyek, szóval, vásárlás, tülekedés ezennel sztornó.