Hajat festeni azért is jó dolog, mert ez sem az a tipikusan kapkodós mechanizmus. Megvan a maga dinamikája.
Figyelni kell rá az elején, és ez azért jó, mert addig sem gondol az ember a magányra. Főleg, ha társas elfoglaltsággá növi ki magát, lásd hosszúhaj címszónál.

Azután pedig már figyelés helyett levesszük a plasztikkesztyűt és egyszercsak elkezd az ember várni.<P align=justify><FONT size=5>H</FONT>ajat festeni azért is jó dolog, mert ez sem az a tipikusan kapkodós mechanizmus. Megvan a maga dinamikája.<BR>Figyelni kell rá az elején, és ez azért jó, mert addig sem gondol az ember a magányra. Főleg, ha társas elfoglaltsággá növi ki magát, lásd hosszúhaj címszónál.</P> <P align=justify>Azután pedig már figyelés helyett levesszük a plasztikkesztyűt és egyszercsak elkezd az ember várni. Az is, aki eddig nem várt. Ilyenkor nagyon sok idő jut gondolkodásra.</P> <P align=justify>Ezek azok a hosszú téli esték, így, szeptember közepe felé, telisteli a tálba szedett, frissensült muffin többízű párájával, amiken elkezdünk olyanra vágyni, hogy de jó lenne egy soha véget-nem-érő pasztelldélutánt eltölteni egy roppant kedves emberrel, aki mondjuk bőszárú lenvászon nadrágot visel, meg olívazöld ujjatlan pólót, valami különös oknál fogva enyhekönnyed kakaóvaj illat lebben körülötte és van nála otthon nagy fedett terasz virágbaborult leanderrel. Függőággyal. <BR>Rattanbútorral. <BR>Daiquirivel.</P> <P align=justify>És csak folyna az idő, ölelne vagy nem ölelne, ébren vagy félig álomban, kiskifli vagy nagy... csendben vagy szóval...</P> <P align=justify>Szóval...csak egyszerűen... <FONT face="Times New Roman, Times, serif" size=4><EM>lélegeznénk</EM></FONT>.</P>