Mint néma hegedű
egyedül, elhagyottan,
vérér húrjaimban kétezer éve
hallgat egy dallam.

De Te megtaláltál.
Kék árnyad rám hajlott
lefújtad rólam a sűrű port,
s bűvös ujjaid hegyén
felzúgott hozzád mély zeném.

Most vak éjeken
a világ egébe
úgy zokoglak,
hogy kigyullad tőlünk
minden hideg csillag.