...avagy az "Ami kimaradt kategória" közönségdíjasa.<P align=justify>...avagy az "Ami kimaradt kategória" közönségdíjasa.</P>
<P align=justify>Múlt szombaton úgy volt, hogy megcsinálom a megcsinálni valókat és húzok Bridgethez - kutyusok, sangria, terracotta színű nappali, és ocelotmintás fotelpár, meg ilyenek, tudod.</P>
<P align=justify>Logisztikailag közbejött valaki vagy valami, már nem emlékszem. De akkor én már jelentősen fel voltam öltözve és ilyenkor az embernek már nincsen maradása.<BR>Ezért, meg azért is, mert én olyan tökjó barátnő vagyok, ha megerőltetem magam (vagy pont akkor, amikor nem...) beszambáztam P elé, aki épp végzett a Rapidrandival. Kisétáltunk a Dunapartra, nem volt nagy cucc, de valahogy mégis.</P>
<P align=justify>Nemrégiben írtam: vegyük észre, hogy bárhol is vagyunk, bármit is csinálunk, mindig csak egy hajszál, egy utcasarok vagy néhány metrómegálló választ el bennünket valami egészen mástól.<BR>Tudod, néha érdemes átmenni az utca túloldalára. Igaz, hogy attól az még ugyanaz az a szűk kis utca, de lehet, hogy a túlfelére picit jobban besüt a nap. Vagy ott kevesebb a kutyaszar. Mit tudom én.</P>
<P align=justify>Who knows...? Ki kell próbálni.</P>
<P align=justify>Szóval, például ilyen a Dunapartra kiülés is. Lényegében tökmindegy, hogy a négyfal között ülök vagy egy padon a hajókikötők tövében.<BR>De azért <EM>ott</EM> ülni mégiscsak más.</P>
<P align=justify>Szereztünk a hajóállomásról menetrendet és elhangzott néhányszor a "majd egyszer mi is megyünk szárnyashajóval valahová" kezdetű sóhaj. <BR>A kis hajóállomás tövében egy padon egy japán turistapár férfi tagja a napszemüvege takarásában békésen bealudt.</P>
<P align=justify>Engem pedig feltelefonáltak. Ránéztem a villogó névre és nem hittem a szememnek. Megbeszéltük, hogy este találkozunk.</P>
<P align=justify>Utána azon kaptam magam, hogy kis világvárosom szívében németül beszélek hülyeségeket egy svéd építész pasinak, aki elmesélte, hogy szárnyashajóval érkezett Pestre Bécsből... [<EM>itt sírásra görbült a szám...mint a kisgyereknek, aki látja, hogy apu épp most kapta be az utolsó falat csokit</EM>] <BR>A svéd építészt egyébként kedvenc volt osztálytársam mutatta be, és általában tökhülyének érzem magam, ha szinténmagyar valakivel idegennyelven kell beszélni, (hogy a társaság többi tagja is megértse) de egy-két barna típusú Dreher beinvesztálása és a szervezetemben való letétbe helyezése után ez elég kevéssé érdekelt.</P>
<P align=justify>Utána csapásirány jobbra: átmentünk valami bérház udvarára, ahol régen Postabank volt a József nádor téren és végre megtudtam, mi is az a zene, amiről eddig mindössze annyit tudtam, hogy <EM>nagyon igen</EM>. Ez a lounge.</P>
<P align=justify>Azt hiszem, az, hogy érdekesnek és mozgalmasnak néz ki az életem, (<EM>ha...</EM>) pusztán annak köszönhető, hogy...a meg-nem-történt dolgok is foglalkoztatnak, arról is tudok írni, ami nincs, ami nem lehet, vagy ami van, de a maga valóságában mindössze egy légyfing lenne, én viszont szétgondolkodom magam rajta. [<EM>mint az igazi hülyék...</EM>]<BR>Meg persze jövök-megyek, tényleg, de ez innen nézve nem olyan izgi ám.<BR>Teljesen olyan, mint a pálmafa-tengerpart-sunrise kombó.<BR>Amig csak olcsó, összeragasztható poszterként tölti be a panellakás nappalijának egyik falát, addig misztifikáljuk és meg vagyunk győződve arról, milyen jó is lehet ott. Minden sztereotípiával összeszínezve.</P>
<P align=justify>Ha esetleg el is jutunk egy ilyen helyre, akkor rájövünk, hogy tényleg szép, de tök más, mint amilyennek otthon, a posztert nézegetve gondoltuk.<BR>Néha, mikor hazafelé kis kerülőúton indultam és beláttam a Gödör lépcsős lankájára, picit irigykedtem. <EM>De jó nekik, itt üldögélnek, iszogatnak és jól érzik magukat a barátaikkal...</EM> Most meg én is ott ültem, picit csepegett ránk az eső, picit himbálta a szél a gyertyalángokat, el akart futni velük.<BR>És valóban tökjó, csak máshogy, mint ahogy elképzeltem.</P>
<P align=justify>Egy viszont tényleg biztos: unatkozni nem szoktam. Az az időmilliomosok kiváltsága.</P>
<P align=justify> </P>