Reggel megint mindösszesen 8 perc 52 másodpercig volt boldog és felhőtlen a mosolyom. Aztán kezdődött a szokásos ereszd el a hajamat: reggelizés, bevásárlás és takarítás anyával. Szegény... Én... komolyan nem is értem, hogy mirét vagyok ilyen vele... Annyira nem ezt érdemli... De auf der Stelle, amikor kihozza belőlem az állatot, akkor ez valahogy sosem jut eszembe... Ez már valami  őssejt-szintű önvédelmi reflex... Az isten verje már meg az egészet...!!!!!!!!!!!!! Minden baja van szegény anyámnak, és még én is ilyen szemét genya vagyok vele...

Valahogy kibékülünk... minden veszekedésnél azt gondolom, ez a harc lesz a végső és becsapom az ajtót, vissza se nézek, vagy valamelyikünk késsel a szívében végzi... Az ebéd is tragikusra sikerült: megígértem, hogy miután bepakoltuk a kocsiba a több tonna bevásárolt motyót, visszamegyünk az alsó szintre a bevásárló kp-ban, hogy ebédeljünk. De míg én pakoltam, anya beült a kocsiba, és én ahelyett, hogy azt mondtam volna neki, hogy -Gyere anya, itthagyjuk a kocsit és gyalog kell lemenni, a mozgólépcsővel, ott van az ebéd... szóval, ehelyett én bebasztam magam mellé az autóba, oszt tűz csucsu!- hazafelé. Szegény már akkor kérdezett rá, mikor a kihajtónál álltam: - Most akkor hol ebédelünk? Nem azt mondtad...?

És erre nekiálltunk megint üvöltözni, és mindösszes érvem az volt, hogy dehát beültél, azt hittem, meggondoltad magad...

És így utólag visszagondolva... Megszakad a szívem érte... Alig pár napja, hogy megint felkelt és kezd kimászni újra a ddepiből, volt olyan bátor és beült mellém , hogy jöjjünk el nagybevásárolni... És amúgy se nagyon tudja követni ezt a felgyorsult világot, néha még én sem, bár, én sokszor nem is akarom... és szemben úszok az árnak... De ő.... istenem... annyira sajnálom... Anya, ne haragudj, kérlek szépen.... hallod...? Anya, figyelj... nem úgy gondoltam... és megígérem... hogy ... hogy nem is tudom, mit... Tudom, hogy nm ezt érdelmed... és hogy szinte csak rám számíthatsz....  És ígérem, többé nem moccanok mellőled a nagy áruházban a polcsorok között..., hogy nehogy elveszítsük egymást...

Csak ne haragudj rám... kérlek...