Hullafáradt voltam, a délelőtt pergő homokként tűnt el kezem közül... Épp arra volt időm, hogy berohanjak a nővéremhez a kórházba, aztán futás Orsihoz, mert várta, hogy lefotózzam. Már említettem, nagyon örültem és jól esett, hogy meghívott magához. Beszélgettünk, bevallottam neki, hogy nem tudok olyan sokáig nála maradni, míg szeretnénk, mert este hétkor még vonatozok... Közben épp a vizilabda meccs ment a tévében, el sem akartuk hinni, hogy vesztésre állnak (úsznak) a fiúk... De végül a mieink nyertek.

Orsi a képeken megint hamvas bűbáj volt, nem tudom, miért, de valahogy úgy alakult, hogy sok fehér (fekete)neműs képet kattintottam róla. Alig is merem ideírni, mert fogalmam sincs, mit szól majd hozzá, de nagyon megkívántam... Például amikor combjai közé vette a puha tigrismintás takarót... Érdekes: nem a vad szexet kívántam vele, nem is a szexet, hanem egyszerűen csak végig cirógatni a hasát, a fehér nyakát...becsókolni a füle mögé, hogy a haja tövében érezzem az illatát... Szeretném, ha ez: hogy most ezt leírtam, nem befolyásolná a barátságunkat...

Mindenesetre örülta képeknek és örült annak is, hogy ilyen hosszú idő után Exemmel kisakkoztam egy találkozót.

Rohantam a Délibe és a vonatablakon becsorgó naplementében zötykölődtem Felé.

Minden olyan volt, mintha el sem telt volna a másfél szörnyű hónap, szombaton a telefonban megbeszéltünk minden megbeszélnivalót és mikor este fél 9kor ültem az utcai lámpák fénykörében a vasútállomás előtti padon, olyan volt az egész, mintha csak egy rossz álom lett volna a távollét, hiszen most újra ott lépkedett felém...

Megálltunk egymással szemben és már nem kellett a szó. Teltek a pillanatok és azt hiszem, IGY beszélgettünk... Aztán tett egy tétova mozdulatot felém, én a vállai fölött összefontam a karom és a nyakába fúrtam az arcom. Orrom megtelt a nehéz dohány illat és parfüm keverékével... Megint az az érzés járta át a pillanatot: HAZAÉRTEM. Ide, ebbe az ölelésbe...

Nyugatnak indultunk a Balatonpart mentén, alig szóltunk, egy kézzel vezetett, térdemen pihentek összefonott ujjaink. Egy helyen lefékezett, megállt. A part menti fák árnyéka játszott arcán a félsötétben. Olyan csend volt, hogy hallottam a fülemben a szivem dobbanását. Azt mondta: "Gyere Kicsisziv, mutatok valamit"

Kisétáltunk egészen a vizhez, ahol az ismerős kép fogadott: ránk borul a csillagos ég, a szemközti part fényei tükröződnek a vizen... Ilyet mindenki látott már. De hiába ugyanaz a diszlet, minden egyes ilyen este más és más.... Megmutatta, hol született anyukája, apukája, (a túlsó parton)...szorongatta a kezemet... Imádtam.

Később aztán egy sokat megélt fa bölcs törzséhez hajlitotta a hátam, ujjai két combom oldalán a ruhám alá kúsztak lágyan és jött... megint az a vágy és megint az a tűz. Csókja előbb csak csókolt, aztán már falt és követelt...

Míg autóztunk hazafelé, a rádióban az Olimpia záróünnepségét közvetítették. Különös fintor lett volna, ha az együtt töltött esténkben megszólal a rádióban Grisham, a sportriporter-ismerősöm hangja... Akivel már hetek óta szintén szexista leveleket, sms-eket váltottunk és úgy várta már, hogy láthasson végre...

MINDEN szinte ugyanúgy zajlott, mint a legutóbbi alkalom... utána beszélgettünk, azt mondta, nagyonagyon szeret velem szeretkezni. Átölelt és elaludtunk.

Szombatom mentális vetülete aktív gondolkodással telt.

Borzalmasan sajnáltam a nővéremet, és olyan lelkiismeretfurdalás gyötört, hogy a fal adta a másikat. Mondjuk, azért, mert itthon van augusztus 7. óta és sehova nem mentem el vele, igaz, nem is hívott. De az is igaz, hogy nem is nagyon lett volna rá alkalma, mivel én már torokszorítóan hosszú ideje szinte csak aludni járok haza, jellemzően a késő esti órákban. De most mit csináljak? Elhiszem, hogy ő csak azt látja, hogy felöltözök, megrajzolom az arcom és MEGYEK EL. Barátnőzni, meg akárhová. De mint már mondottam: most mit csináljak?

Lelkiismeretfurdalásom van, amiért nem foglalkozok vele, nem törődök vele, de sosem álltunk túl közel egymáshoz na. Szeretjük egymást, számíthatunk a másikra, de a mélyenszántó őszinteség valahogy még várat magára.

Nagyon el akartam hessegetni ezeket a gondolatokat, így megint Exemet idéztem föl lehunyt pilláim mögött és illatát. Aztán fogtam magam és MÉGISCSAK megírtam neki azt a nagyon bunkó smst. De nem azért, mert úgy gondoltam, hanem mert biztos voltam abban, hogy erre reagálni fog. Ez egy olyasmi mechanizmus, mint a gyerekeknél: először szép szóval szólongatja az a gyerek a szüleit (Anyaaaaa!!! Apaaaa!), de az mondjuk a szomszéd fűnyírója iránt több figyelmet tanúsít, vagy Anyáááát jobban érdekli per pillanat, hogy a szomszéd Rózsika hogy készíti a mákos pitty-puttyot... És mivel a gyerek nem jár sikerrel, ezért nekiáll rosszalkodni. Mert tudja, hogy ERRE viszont rögtön felfigyelnek és "Apaaa" rászól, "Anyaaa" szintén... nem baj, de legalább addig is ráfigyelnek, vele foglalkoznak és nem a fűnyírós pitty-puttyal.

Ez bejött. Szinte rögtön kaptam a választ, sőt, válaszokat, kardként forgattuk a szavakat egymás sebeiben, legalábbis ő az enyéimben. Megemlítettem neki a tesóm betegségét, erre gondolom, megenyhült...A sok sms között egyszercsak kaptam üzit hangüzenetről: próbált hívni, de én át voltam irányítva, gyáva módon a hangpostára... Azt mondta, "Hívj fel!" visszaüzentem, hogy most nem lehet, majd később.

Ezzel elhúztam Tesco-iránt...

Este 6 körül dobtam neki smst, hogy "MOST HÍVNÁLAK, DE NEM MERLEK"........... De aztán mégis hívtam. Kb. 45 percet beszélgettünk, mindenről és végig reszketett a hangom, a torkomban dobogott a szívem...Nagyon kedves és rendes, jópofa és udvarias volt, mint mindig. De míg beszéltem, agyaltam: Hogy mi lesz a beszélgetés vége? Hogy azt mondja majd, búcsúzkodó hangnemben, hogy "Na... mennem kell... Vigyázz Magadra!" Vagy mi?

Elkezdtem neki mesélni, hogy kedden elutazom. Sokat bele-bele kérdezett, de aztán elszólta magát: -Mikor is mentek...? Kedden? Pedig milyen jó lett volna holnap este találkozni!"

Jessz.

Kimondta.

KIMONDTA!

Szóval...találkozni szeretne. Illetve... míg gondolatban tépkedtem a margaréta szirmait: Találkozzuk? Ne találkozzunk? - megkérdeztem, hogy mennyire szeretné ezt a talit? Csönd... Éveknek tűnő pillanat múlva lágy hangja eképp círógatta a gerincemet: <Nem szeretném, hanem akarom. Érted? Akarom....>

Tehát holnap este Székesfehérvár. Vagy Siófok.

Mondtam neki, hogy jó, de még ne vegye biztosra, holnap hívjuk egymást. Közben pedig:
Hol az a madár, hadd fogjam meg...!!! :-)))))