Még nem is mondtam: imádom a lilákat. :-) Kiharcolt Autonóm Magánszférám első kézzelfogható jele is ez volt: ellentmondást nem tűrően lilára festtettem apámmal a szobám falát. De most nem is ez a lényeg... Hanem hogy nem egészen egy óra múlva találkozom 1 fiúval, akit még sosem láttam ezelőtt. (ő nem lila, de kedvelem...)(vö.: Eiffel 65 - Blue: "...I have a girlfriend and she's too blue" vagy valami ehhez nagyon hasonló...Dúúúdádúúdidáá... satöbbi)

Komolyan mondom, regényes úton találtunk egymásra: egy netes társkeresőn megszólított egyik nap egy 25 éves fiú. Megnéztem az adatlapját. Hűűűűhaaa! Van ám itt mosoly meg bűbáj, tonnaszám! Nem hittem el egyetlen percig sem, hogy ez a szőkésbarna aranyifjú majd épp az én lábam nyomát fogja csókolgatni azzal az érzéki szájával, de mondjuk, hogy legalábbis elképzeltem: mi lenne, ha mégis...? ha egyszer kivételt tennék és nem lőnék rögtön vállról indítható rakétával egy srácra, csak azért, mert fiatalabb nálam...? hadd próbálkozzon, na hát!

És akkor ő jött, a netre, megkeresett, mindennap, írt és cseteltünk, édes volt, mint... pontosan olyan volt, amilyen a PONT JÓ. Szavai a monitoron keresztül is éppúgy emelgették a tarkómon a finom pihéket, mintha épp hátulról szeretkeznénk és a lehelletét érezném a bőrömön... De nem csak erről szóltak a szerelmetes szócsatáink, hanem komolykodásról is, az Életről...hogy milyen most és milyen lehetne akkor, ha a Te + én helyét átvenné a Mi ketten...

Két hétig járatta velem a bolondját.

Elég hülye módon bukott le: egy haverját kérte meg, hogy küldjön nekem smst: egy darabig nem tud jelentkezni, mert újra kell műteni a térdét. Csakhogy én válaszoltam ennek a fickónak és szóba elegyedtünk...Kiderült, hogy a térdműtéten kívül semmi nem igaz a történetből és a srác egy gizda kiscsákó...

Viszont ez a haverja elég rendesnek tűnt elnézést kért a Kiscsikó helyett és megmaradt a laza kapocs köztünk: néha küldtünk egy-egy smst vagy mailt, néha felhívott, h mi van velem...Mindez kb. májusban történt.
Aztán egy kis időre eltűnt, de most kedden egyszercsak gondolt egyet és írt egy aranyosat.
Innentől kezdve, a három nap alatt kb. 50-70 sms ment oda-vissza, az ujjaim hegyét már nem éreztem sokszor, arról nem is beszélve, hogy hétmérföldes léptékkel fogyatkozott SMS80-as keretem :-(
Viszont ma végre találkozunk, kézenfog és elvisz megnézni a plakátkiállítást.

Holnap megírom, mi lett belőle. :-)

Még valami: a nézettségi statisztikában azt láttam, hogy ketten az usából is ráklikkeltek a naplómra.
Ez most komoly???????????? Nane szórakozzatok már velem...! :-)))

Bye, leléptem, megyek ARC-okat nézni :-)

Múlt héten beiratkoztam végre a régóta tervbe vett lakberendező iskolába. Nem mintha ettől várnám, hogy alapjaiban rengeti meg és rendezi át az életemet, de legalábbis. Csak szeptember végén kezdődik, nagyon izgulok, mert olyan régen ültem iskolapadban, már 10 év is eltelt azóta...

És ha nem a lakberendezés, akkor az írás fogja majd kedvezőbb irányba kormányozni sorsomat az élet tengerén :-))) (ilyesmiket hüjegyerek-koromban írogattunk egymás emlékkönyvébe)

Annyi félbehagyott dolog van, amit elkezdtem írni. Nem tudom, meséltem-e már, de nagy Xx Yy-rajongó vagyok (ő egy ÍRÓ), imádom a könyveit és össze is ismerkedtem vele. Ha érdekel, elmesélem...

Akkoriban még adták a tévében a műsorait és a végén ott volt egy weboldal és egy e-mail cím. Egyik nap azzal az ötlettel kapcsoltam ki adás után a tévémet, hogy másnap mindenképpen írok neki oda...

Pár sort el is küldtem, épp csak annyit, hogy szeretem a dolgait (nézni, olvasni), szeretnék én is írni, és csak mint mellékesen megkérdeztem tőle, hogy "hogy kell könyvet írni?" :-))))) Így. Oda a monitorjára biggyesztettem a kérdést.

Én voltam a legjobban meglepődve, hogy kaptam választ.

Levelezgettünk, érdekes volt a könyveiben megszokott stílust viszont látni egy nekem kigondolt levélben... Aztán egyszer találkoztunk, egy könnyü, teraszos nyáresti vacsira hívott, pedig azt se tudta, ki vagyok...vagyis, jó sok levelet váltottunk, az igaz, de pl. nem tudta, hogy nézek ki.

Na mindegy, ő nézte ki a helyet, belépett, körülnézett és rögtön összeakadt a tekintetünk, odalépett az asztalhoz: -Kézcsókolom, XX Yy vagyok, maga vár rám?

Odacipeltem az összes Xx Yy-könyvemet, hogy dedikálja :-)

Még egy-kétszer meghívott ebédelni és a leveleinkben megjelent az örök és hálás :-) téma: hogy tetszem neki.

Fél évvel a fent említett nemrandi-randink után felmentem hozzá, haza...Annyi idős, mint anyukám és nem egy adonisz... mégis: valami megfogott benne. NEM az, hogy ő közismert, híres ember, hanem az ő visszafogott, más illatú világa.
Egy pici legénylakás a pesti Dunaparton, egy régi építésű emeletes ház legfelső szintjén, terasszal, ahonnét olyan kilátás nyílik a Dunára és a Várra, meg minden egyéb szépségre, hogy mikor megláttam, úgymaradtam, kezemben a félrehajtott függönyt gyűrve és nem tudtam kinyögni a mondatom végét...
A lakásban fura ízléssel keveredik a régi és az új, de van hely a szemnek megnyugodni benne, általában dzsessz szólt halkan, az ő szava is halk és ritka. Megvan a saját ritmusa és jó volt hallgatni egymás csendjét... sokszor hosszú percekig olvastuk a másik tekintetét, lassan ránksötétedett, általában kettőkor mentem hozzá és hét-nyolc körül jöttem el. Tényleg megállt az idő, egymáshoz lassult minden és nyugtatóan hatott rám a kisugárzása. Kicsit több, mint egy évig ment ez így.
És így történt, hogy elolvasgatta, amiket írtam, azt mondta, nagyon jó...szerette  olvasni a leveleimet is, de mindent sokkal részletesebben kellene megálmodnom és leírnom, kidolgozottabban, hogy vigyem a gondolataimmal az olvasó képzeletét.
Nyilván, nem lesz belőlem sosem Tolsztoj női reinkarnációja, de amilyen rossz könyveket én már olvastam... ponyvát, romantikának címkézett nyálhömpölyt, szóval, olyat én is tudnék, elég, ha csak a saját élményeimet cizellálom ki kissé...

Így most épp készül az első könyvem.