Múlt héten beiratkoztam végre a régóta tervbe vett lakberendező iskolába. Nem mintha ettől várnám, hogy alapjaiban rengeti meg és rendezi át az életemet, de legalábbis. Csak szeptember végén kezdődik, nagyon izgulok, mert olyan régen ültem iskolapadban, már 10 év is eltelt azóta...

És ha nem a lakberendezés, akkor az írás fogja majd kedvezőbb irányba kormányozni sorsomat az élet tengerén :-))) (ilyesmiket hüjegyerek-koromban írogattunk egymás emlékkönyvébe)

Annyi félbehagyott dolog van, amit elkezdtem írni. Nem tudom, meséltem-e már, de nagy Xx Yy-rajongó vagyok (ő egy ÍRÓ), imádom a könyveit és össze is ismerkedtem vele. Ha érdekel, elmesélem...

Akkoriban még adták a tévében a műsorait és a végén ott volt egy weboldal és egy e-mail cím. Egyik nap azzal az ötlettel kapcsoltam ki adás után a tévémet, hogy másnap mindenképpen írok neki oda...

Pár sort el is küldtem, épp csak annyit, hogy szeretem a dolgait (nézni, olvasni), szeretnék én is írni, és csak mint mellékesen megkérdeztem tőle, hogy "hogy kell könyvet írni?" :-))))) Így. Oda a monitorjára biggyesztettem a kérdést.

Én voltam a legjobban meglepődve, hogy kaptam választ.

Levelezgettünk, érdekes volt a könyveiben megszokott stílust viszont látni egy nekem kigondolt levélben... Aztán egyszer találkoztunk, egy könnyü, teraszos nyáresti vacsira hívott, pedig azt se tudta, ki vagyok...vagyis, jó sok levelet váltottunk, az igaz, de pl. nem tudta, hogy nézek ki.

Na mindegy, ő nézte ki a helyet, belépett, körülnézett és rögtön összeakadt a tekintetünk, odalépett az asztalhoz: -Kézcsókolom, XX Yy vagyok, maga vár rám?

Odacipeltem az összes Xx Yy-könyvemet, hogy dedikálja :-)

Még egy-kétszer meghívott ebédelni és a leveleinkben megjelent az örök és hálás :-) téma: hogy tetszem neki.

Fél évvel a fent említett nemrandi-randink után felmentem hozzá, haza...Annyi idős, mint anyukám és nem egy adonisz... mégis: valami megfogott benne. NEM az, hogy ő közismert, híres ember, hanem az ő visszafogott, más illatú világa.
Egy pici legénylakás a pesti Dunaparton, egy régi építésű emeletes ház legfelső szintjén, terasszal, ahonnét olyan kilátás nyílik a Dunára és a Várra, meg minden egyéb szépségre, hogy mikor megláttam, úgymaradtam, kezemben a félrehajtott függönyt gyűrve és nem tudtam kinyögni a mondatom végét...
A lakásban fura ízléssel keveredik a régi és az új, de van hely a szemnek megnyugodni benne, általában dzsessz szólt halkan, az ő szava is halk és ritka. Megvan a saját ritmusa és jó volt hallgatni egymás csendjét... sokszor hosszú percekig olvastuk a másik tekintetét, lassan ránksötétedett, általában kettőkor mentem hozzá és hét-nyolc körül jöttem el. Tényleg megállt az idő, egymáshoz lassult minden és nyugtatóan hatott rám a kisugárzása. Kicsit több, mint egy évig ment ez így.
És így történt, hogy elolvasgatta, amiket írtam, azt mondta, nagyon jó...szerette  olvasni a leveleimet is, de mindent sokkal részletesebben kellene megálmodnom és leírnom, kidolgozottabban, hogy vigyem a gondolataimmal az olvasó képzeletét.
Nyilván, nem lesz belőlem sosem Tolsztoj női reinkarnációja, de amilyen rossz könyveket én már olvastam... ponyvát, romantikának címkézett nyálhömpölyt, szóval, olyat én is tudnék, elég, ha csak a saját élményeimet cizellálom ki kissé...

Így most épp készül az első könyvem.