Hajnali kettő óra. Anyám az ajtón át ront a szobámba. Ezt kérdezi: - Alszol?
Én: - Igen. (de tényleg!)
Nem tágít: - Nézzél ki az ablakon! (még mindig hajnali kettő óra van! tudod, az előbb írtam valahol...)
Én: - Mér, esik a hó? (próbálom mindezt minimális agy- és bilabiális-tevékenységgel kísérni, illetve előadni)
Ő: - Nem, eltolták a kocsinkat.