2004. szeptember 17. 13:12 - szőkekék

újra itthon

Két heti szabadság után a második munkanap... A tegnap élménybeszámolóval telt, nem is nagyon erőltettem a munkát. Mivel csupa férfi kollégám van, úgy vártak már haza, mint a hét törpe Hófehérkét, amikor az hetyegni volt a királyfival... Szóval, nagyon hiányoztam nekik. Néha belegondolok: a történelem valóban ismétli önmagát. Például anyám is -akkor még- adminisztrátor volt a 8. kerületi IKV villanyszerelő részlegénél... Tulajdonképpen én is ezt csinálom, csak nagyban és "uniósabb" viszonylatban, ezt ma már a cég sajátosságából adódóan németül végzem és műszaki asszisztensnek hívják. Szerencsére jobban hangzik. :-)

Még a múlt héten, a betegágyban zsibbadva elkezdtem olvasni a Sorstalanságot. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi szükséges és elégséges ahhoz, hogy valaki irodalmi Nobel-díjat kapjon. (Gondolom, erre pl. Eszterházy is roppant kíváncsi...Szegény, egy életre lemaradt erről a kitüntetésről, pedig én neki adtam volna!)
A könyvet falom - hajt a kíváncsiság - és nemsokára végére érek, ám a titok titok maradt mindeddig. Persze, nem a nyilvánvaló és "hátsó" okokra voltam kíváncsi, mert azért el tudom képzelni, hogy a Nobel-díj körül is ÚGY mennek a dolgok, mint más helyzetekben, ahol iszonyat sok a pénz és nemzetközi fennforgások szövevénye ködösít, de szerettem volna valami irodalmias okot is találni.

Például nem értem, hogy ha 2002-ben kap valaki díjat, akkor miért azt a könyvet emelik ki fő és világméretű jelentőséggel bíró műveként, amit 1975-ben írt meg és adták ki először. A borító belső szerint a kezemben tartott példány a hatodik kiadásból való (nincs jelezve, hogy javított vagy változatlan kiadás-e?). Ha változatlan, akkor miért nem kapott a kiadás évében díjat? Ha pedig időközben mégis változott a mű, akkor meg... épp az a könyvet emelik ki a díjat méltatva, ami tulajdonképpen a hatodik nekifutásra tudta megugrani a lécet?

Lehet, hogy tévedek, majd valaki kijavít, de úgy gondolom, a svéd akadémia a fordítást ismeri és esetleg olvasta is és a fordításnak, tehát elsősorban a témának és a történet szálának-fonalának ítélte oda a díjat, ha egyáltalán. (Meg persze azért, mert magyar még sose volt... vagy rég volt...) Vagyis... tökmindegy, hogy hogy van megírva. Mindegy a nyelvezete, mindegy az olvashatósága... Ez nem hangzik túl jól.

Szerintem egyébként nem jó olvasni. Nekem pont a lényeg hiányzik belőle. Az, hogy oda tudjam magam képzelni, hogy magával ragadjon és megrázzon. Olvasom, olvasom, de nem indít meg bennem semmit. Nem szorul össze a torkom, nincs libabőr, nem sírok rajta, nincs rám lélektani hatással, pedig ezt vártam, hiszen mégiscsak determinál a témaválasztás... Ehelyett agyonmagyarázott, erőlködő mondatok. 

Végigküzdöm magam rajta. De a titok titok marad.

Címkék: én
komment
2004. szeptember 13. 13:10 - szőkekék

gyógyulok haza

Két nap múlva repülök haza. Hogy rohadna meg... hogy mér nem b.... szóval, hoggy mér nem birtam előbb meggyógyulni...?!!!

Egy hét alatt kiadtam magamból  mindent... Van valami sajátos feelingje a kalmopirines, izzadásnak...amikor minden pórusodból szivárog elő a veriték és nedveiddel eggyütt a lepedőbe süppedve folyóssá válsz Te magad is... Legszivesebben egy mozdulattal lerántanád a takarót, letépnéd a pizssamát és beállnál a kerti csap alá... és hűsölnél. Ehelyett jön "anyu" és még feljebb húzza a takaró szélét az állad alatt, és hoz még egy kis meleg teát - biztos, ami biztos alapon....

De nézzük a dolog jó oldalát:

  • végülis pihentem
  • volt időm olvasgatni
  • volt időm gondolkodni
  • a csendben a mindenféle apró zajok, neszek edzették, finomitották hallásomat
  • nem nekem kellett mosogatni
  • a kedvenceimmel volt tele a hűtő
  • nem nekem kellett kivinni a szemetet......

Mi kellhet még ennél több...?

Címkék: én
komment
süti beállítások módosítása