Reggel ellenőrző vérvételen voltam. Jó alkalom volt megint konfrontálódni a magyar egészségügy lehangoló körülményeivel. Ezúttal a helyszín ugyan a Belváros-Lipótváros által fenntartott SZTK, szép környezet, a számítógépek már korán reggel tettrekészek, modern belsőépítészet és a művirág sem poros, mint nálunk, Kőbányán... De a kígyózó sor itt is kígyózik és mi sem természetesebb, minthogy egyetlen ablaknál lehet jelentkezni a laborvizsgálatokra. A bejárati üvegajtóra már hétkor kezdenek rácuppanni a dolganincs-nyugdíjasok, igaz, az emeleti laborba csak 3/4 8-tól engednek fel...

Megint felkíváncsiskodtam a társkeresőre, Exem reglapjára, hogy legalább így picit a közelében tudhassam magam. Átírta a bemutatkozó szöveget, most ez olvasható az egyik rekeszben:

NNa!! Már nem szünet!!!!!!                               
KIKÖTO!!!!!!!:-))))                                            
MINDEN, AMI "MINDENT"JELENT!!                      
TE ÉRTED MERT MIATTAD A........MINDEN........
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!                                        
:-))))))))))                                                      

Beleőszült még a szemöldököm is, de akkor sem értem. Pedig Orsi szerint ez egy kódolt üzenet nekem.

Ma van egyébként Peter szülinapja. Az általános iskolában jártunk egy évfolyamra, olyan szép fogai voltak, mint amilyet már festeni sem lehet. És gyönyörű smaragdzöld nézése volt. Teljesen váratlanul, az utolsó iskolaév utáni táborban jöttünk össze, egy nyári kalandra, de akkor még csak csókolóztunk, nem engedte lehúzni a cippzárját...

Évekkel később láttam legközelebb, nem is tudom, hogy miféle véletlen folytán. Eljött velem egy főiskolai buliba, akkor már érzékeket gyönyörködtetően kifinomult szerető volt, mozdulatai erről árulkodtak tánc közben... Hátam mögött iszonyatos erős szorítással fogta össze a csuklóimat, olyan testtartásba kényszerítve, hogy melleim még hivalkodóbban döfjenek a levegőbe...

Hazáig még kibírtuk valahogy, hogy ruháink rajtunk maradjanak, de amint becsukódott mögöttünk a lakásajtó, egymásnak estünk. De csak feltüzeltük egymást, még csak izgattuk, teltek a forró pillanatok...  Mire végre a hálószobában a combjaim közé tolakodott... megéreztem, hogy mekkora. HOGY AKKORA. Hogy én nem is tudom..... Én még ilyet soha... Nyálcsorgatóan szép, nagy, formás, kemény, vastag... huhhhhhh... kézbevettem... már ettől megkívántam... és megőrültem a vágytól, hogy ez a gyönyörű darab felnyársaljon... és egyszerűen alig fért belém... majdhogynem fájt.... vígasztalhatatlan voltam.....

És ha már megint a szép nagy darab dolgoknál jár az eszem... Bukarestben összepakolt bőröndömet fejtegettem már itthon és kerültek a helyükre a dolgok, amikor is észrevettem, hogy a "rumlis fiókom"-ként elhíresült bugyi-zokni-kendő-harisnya-megezmegaz - gyűjteményemet rejtő fiókomat távollétemben bizony anyukám rendberakta.

Ebben a fiókban lapult a vibrátorom is.