...és ami nem.

Hétvégén volt 3 éve annak, hogy kétheti levelezés után végre találkoztunk is, életünkben először. Ízlelgetem: még csak három...? Már három? Melyiket szeressem? Azt mondják: jaj, hát nem nagy kunszt ilyen fiatal házason még szerelmesnek lenni. (Jó, de ennyire?) Én meg úgy érzem néha, hogy igenis, már rég bedarálhatták volna a szép érzeteket a hétköznapok, milyen jó sok ez a három év.

Hétvégén találkoztunk R-rel és A-val. R az a magyar csajszi, aki szintén otthonról jön most férjhez ide. A mondjuk olasz, nincs is CH állampolgársága, pedig itt született már, stb. Mindegy, ez nem az én dolgom. Viszont tartalékos esküvői tanú lettem, arra az esetre, ha R nővére mégsem tudna jönni. Meg májusban elmegyek vele a házasságot előkészíteni, hátha valamit fordítani kell, mert ő még nem beszél olyan jól németül. És bár persze magyar a szívünk-lelkünk továbbra is, mégis csendben ideírom, hogy nagyon szép lesz az asszonyneve, mert az "R" nagyon jól illik hozzá.

Mindez az IKEÁban történt, megvettük a vendégágyat a vendégszobába, utána találkoztunk R-rel és A-val az étteremben. Le volt árazva a kiszemelt éjjeliszekrényünk is: hülyének szerencséje van :-)

Kiccsajból nagylány lett. Mikor máskor, mint pénteken este 8 körül. Vissza felöltözni, elgyalogolni az autóig, el a benzinkúthoz betétért.

Itt amúgy ragyog a nap.