2010. szeptember 24. 15:51 - szőkekék

szeptemberből jeles

Gyorsan egy kis greta-update:

  • megkaptam a mastercardomat, jól meg is hatódtam, könnyekig. Olyan szép, fekete. Szóval mostantól van bankkártyám a Credit Suissnél :-)))
  • megkaptam az új kis Nokia telefonomat, ettől is meghatódtam,
  • tegnap egyedül el kellett vezetnem az autószervízig. Választhattam, hogy 40 perc alatt a hegyen át, vagy 50 perc alatt csupa autópályán...ez utóbbi mellett döntöttem. Az autó picit későn lett újra menetképes, sietnem kellett, hazafelé beugrottam a törökökhöz pizzáért, Kiscsaj már az ajtóban várt. Szerencsére reggel kiokosítottam, hogy ez megtörténhet és vigye magával kivételesen a mobilját és kapcsolja be, ha vége a sulinak. Így fel tudtam hívni, hogy 20 percet kések... Aztán még bevásárlás, főzés, mosás. Este nyolckor bealudtam a kanapén, míg a többiekre vártam, hogy jöjjenek már elő búvóhelyeikről vacsorázni.
  • Kedden is itthonhagyta nekem az autót az én Mézem és elhajtottam az Bern felé lévő bevásárlóvárosba...annyi bevásárlóközpont van ott egy rakáson, hogy az már nem normális... Voltam Ikeában, meg satöbbi. Vettem kisfüggönyöket a kisablakokra.
  • Ma lemondtam a telefon és internetünket, szolgáltatót váltunk. Remélem, hogy nem szúrom el az egészet.
  • Holnap Amore megint lakókocsit akar nézni Stuttgartnál...kicsit már elegem van ebből. Mi a Kiccsajjal pancsolni akarunk. uszikálni. Fröcskölni. Spickolni.
  • Pénteken indulunk Magyarországra, estére ott leszünk. Szombaton reggel Amore már menni akar Hortobágyra, Szürkemarha tenyészbika-vásárra-árverésre.
  • Vízszintesen esik az eső.
komment
2010. szeptember 16. 13:54 - szőkekék

negatív

Jó, ez megint az a kategória, hogy más gondom sose legyen, szóval bocs...

  • az egyetlen ötvös, akibe vetettem minden bizodalmamat, azt válaszolta, hogy nem áll módjukban elékszíteni a mellékelt képen szereplő gyűrűt, mert nem másolják más ékszerészek munkáit. Szerintem csak azért írta, mert nem szakíthatott volna sok pénzt, lévén megírtam, hogy gyémánt helyett cirkóniával szeretném és az egész anyagszükségletre viszek aranyat. Az esküvő előtt is küldtem neki két képet jegygyűrűkről, arra mindkettőre adott árajánlatot...
  • a repjegyek naponta változgatnak, de olyan, mint a tőzsde: ha veszel, ha nem, csak másnap tudod meg, hogy jól döntöttél-e. Lehet, hogy árfolyamváltozás vagy sztornó miatt újra lesz az olcsóbb kategóriájú jegyből, de az is lehet, hogy még az az olcsó kategória is elfogy, amit tegnap még megvehetél volna. Na, hát lefoglaltam, persze, hogy az egyik út két nap múlva olcsóbb lett.
  • Tavaly októberben, mikor egy cinkotai családi ház udvarán füstkarikákat eregettünk a párás lélegzetünkből és vártunk a csodára (a telefongurura), azt mondtam, hogy á, az én telefonomat nem szükséges kikódoltatni, (ha már egyszer ott vagyunk). Most jött el az a pillanat, hogy ezt nagggyon másképp gondolom.
  • Sehol a neten nem találok ehhez még fizetős segítséget sem. Pedig annyira buta egy telefon, hogy az már fáj, viszont szép...
  • Ég a gyomrom.
  • Jah, és bejelentkezett egy cég, hogy
    "Üdvözlöm,
    Megtekintettük weboldalát:
    http://svajcibicska.blog.hu/2010/09/03/munkakereso
    Javasoljuk, hogy bővítse listáját www... oldalunkkal..."
    Ingyenreklám, nem kéne?
  • Épp anyázó levelezésben vagyok az állami autópálya-üzemeltetővel. Szerintetek a heti autópálya-matrica hány napig érvényes?
  • Tegnap megint visszakaptam egy álláspályázatom egy részét. A büdösbogarak a drága mappát, amiben küldtem a papírjaimat, kivették, azt nem küldték vissza. Meg az önéletrajzom 2. oldalát sem.
komment
süti beállítások módosítása