Két tűz között.
Valami mindig nem jó.
Valakinek mindig nem jó.
Tartom a hátam.
Meg tartom a szám.
Meg tartom magamat. Ahhoz.
Aztán mégse.
És még én még mindig irigykedek másokra.
Szóval mindenhol ugyanolyan.

Az Apu hazarepült.
Tesóm mindig mindent jobban tud (?). Még saját magánál is okosabb. Tudod, van ilyen.

Valami mindig fáj.

Hol az arany közép?
Hol az igazság?
És hol a határ?

Mit számítanak a néhány visszalépések, ha összességében előre haladunk?

Zürichben ma még havazott.
Azért mi már átálltunk nyárigumira.

Bugacban az a szép és romantikus, hogy március 2-án kértem a travelport honlapján keresztül szállásra ajánlatot. Az állt a válaszban, hogy legkésőbb március 4-ig meg kell érkezzen. Mivel nem, így március 14-én írtam közvetlenül a szállásnak, akik...érdekes, hogy nagyon sok olyan szállás van Magyarországon, akiknek Berührungsangstja van. Nincs honlapjuk; ha van, gyakorlatilag üres, használhatatlan. Nem adnak meg telefonszámot, csak postacímet, meg egy e-mail címet, amiről soha nem jön válasz.
Naszóval. Bugac, XY Lovastanya. Felhívom. Nagy nehezen felveszik. Elmondom, mit szeretnék. Azt mondja, jó, írjam is le emailben.
Innen már tudod.
(az a rész következik, hogy "...egy e-mail címet, amiről soha nem jön...")
De nem adtam fel.
Leveleztem -párhuzamosan- egy másik szolgáltatóval is.
E-mail címem tartalmazza a teljes nevem, alá is írom mindig.
Mégis folyamatosan, következetesen Erikának megszólít.

Félreértés ne essék: szar mindenhol akad. Csak lényeges különbség: hogy máshol, ha ezért panaszkodsz: legalább cikinek érzik és elnézést kérnek. Otthon meg büszkék vagyunk, mert ez "őshonos, eredeti, egyedülálló magyar szar" (?????????????) És mindig a másik a hülye.