- És? Visszarázódtál a dolgos hétköznapokba?
- Jaja. Ez azt jelenti, hogy egész nap netezek, tegnapi smink van elmozdulva az arcomon és nem főztem semmit. Salátát ettünk.

Mellesleg kb. 1-2 hónap múlva ma már hipp-hopp meg is kaptam az AdSense-től a visszaigazolást, hogy elfogadták a jelentkezésemet. Viszont ez alapján megtudhattam rögtön azt is, hogy a blogom nem alkalmas a scriptek kezelésére. (volt egy ilyen gyanúm...)

Szemfájásig tűz a nap, hajtövemre égeti a fejfájást.
De nekem még mindig jobb, min NEKIK, otthon. (tudod, a másik otthon)
- Szia, hogy vagy? - odahajol, puszit ad.
- Haldoklom... - súgja, miközben odahajolnak hozzá.
Hát így van, vagyunk, vannak mostanában. Ellenséggé válik a telefoncsörgés, mert ki tudja, hátha. Hátha az lesz az utolsó csörgés. Apám zokogva borul a húga keze fejére-nyakába, aki már nem is a húga, csak egy kórlap, csövek és nagyon rossz laboreredmények halmaza, szürkeségét kiemeli a fehér ágyemű. Az orvostudomány mai állása szerint ő már nem is...érted...hogy mondjam...csoda, hogy még itt van.
Egyrészt oda kéne mennem, másrészt én ezt most nem akarom. Hadd maradjak ki ebből. Nagyon sajnálom, meg sírtam érte-miatta, de hadd maradjak itt, távolabb.

Tegnap klassz nap volt:  fél 10-ig aludtam, elhoztam a Kiccsajt autóval, elmentünk Amore munkahelyére, vittünk neki 2 rekesz ásványvizet meg ebédet és végre láthatta az apja új irodáját. Aztán elvittem a kisautó téligumijait centíroztatni (szerintem hétvégén szerelünk), beugrottam a hivatalba egy igazolásért, hogy nincsen tartozásunk (kell az új lakás bérléséhez) és ezt a papírt le is szállítottam a lakás tulajának. Kicsit bevásároltunk, kínszenvedtem a gyerek leckéjével (én értettem, ő nem) és csináltam egy isteni levest.
Azért van valami roppant elkeserítő ebben a hiábavaló álláskeresésben. Mikor hallgatom, hogy micsoda idióták dolgoznak amore cégénél (a jeleninél és a réginél is), látom, hogy micsoda embereknek van munkájuk (pl. az itteni bolti kasszásoknak: szinte mindennap félreszámolnak valamit, résen kell lenni) és a legjobban az fáj, amikor látom, hogy azok az állások, amikről engem lepattintottak, vagy még mindig vagy már megint, hetek-hónapok elteltével is ott vannak a neten meghirdetve.
Jó, hogy nem kenyérre kell, nem is azért. De nagyon szeretnék már megint dolgozni.