Megszólalt az ébresztőrádió, Amore átjött az én oldalamra, hozzámbújni (=felébreszteni, hogy csináljam a reggeli kávéját).
Azt álmodta -meséli- hogy megcsaltam és nagyon-nagyon szomorú volt. Felkeltünk, de valami szögletesség fészkelte be magát az amúgy kerek világ sarkába. Például határozottan emlékszem, hogy bugyiban feküdtem le aludni, viszont anélkül ébredtem és keltem fel.
Kis keresgélés után megtaláltam. Álmomban levettem és a párnám alá rejtettem.
Amore szerint az ő álmában vettem le és cafat vagyok; tényleg megcsaltam.

Minden nap tüzet oldok. Oltok.
Én rakom, persze. Azzal, hogy minden marad, hagyogatom, halogatom.
Aztán estefelé el kell takarni, hogy ne vegye észre, hogy mindent csak hagyogatok, halogatok és minden marad.
Annyit alszom mostanában, hogy álmos és fáradt vagyok.
Félálomban (a jövök vagy a megyek állapotban is akár) bejegyzéseket mondanék tollba magamnak. Próbálom megjegyezni, mint az 5 tételből álló bevásárlólistát, amit leírni ciki, megjegyezni képtelenség. A végén minden bejegyzésbe belealszom vagy beleébredek.
Szóval magyarul kilépek a tollbamondás síkjából és máris buktautca. Elfelejtő.
Ma azt álmodtam, hogy ott toporogtam a reptéren februárban és kivert a víz, mert itthon felejtettem az útlevelemet. Amore tök ideges volt, de mégis kedves. Aztán egy nagyon szép kertesházban voltunk vendégek: én hintáztam a virágbokrok mellett, kisasszonykodva, Amore meg a házigazdával (=apám? nagybátyám? Hufnágel Pisti?) elmentek horgászni és csomó hallal tértek haza, amiből az egyik kitoccsant a járdára, én meg felemeltem a hideg, csúszónyálkás ficánkát a kopoltyúja alá nyúlva.
Vagy mi az. Tudod, oldalt az a benyúlható fogantyú.