2009. január 19. 15:25 - szőkekék

január 19.

Naná, hogy nem a chilei vörösbort kellett volna bepancsolnom forraltbornak. Dehát én azt hittem, hogy itt, már-már franciás borvidékektől egy-két órányi távolságra,  Chile az olyan a vörösborban, mint a magyar camembert vagy mint egy kínai Mercedes. Ehhez képest fel lett nekem sorolva és az arcomba mutogatva a borregálunk 67%-a, példaként, hogy bármelyiket választhattam volna a jófajta chilei helyett.
Gyanús is volt, hogy miért ízlik nekem, holott utálom a vörösbort...de erről sűrűn hallgattam.
Pénteken este voltunk fotóvernissage-on (hogy írják ezt magyarul? ja, kiállítás megnyitón...) és fejben persze összehasonlítgattam az én látásomat az övékével; az én képeimet az övékével. Amore megint rászállt a "vegyünk neked egy jó fényképezőgépet!" témára, de inkább a gyereknek indítványoztam egy új ruhásszekrényt, olyat, aminek -még nem- nem kivehető az ajtaja.
Hétvégén gyakorlatilag itthon voltunk, mert ítéletidő volt: vízszintesen vitt mindent a szél. Le is szakított az utca túloldalán valamit valamiről (kábelt villanyoszlopról?). Viszont életemben először játszottam Playstationnel. Természetesen utáltam, mert minden játék autóvezetős cucc volt végsősoron és mindig utolsó lettem. Mondtam, hogy játszunk inkább felnőtteset, a hálószobában.
Jövő héten megyek egy állásinterjúra. Bár, ahogy ma is elnéztem Kiccsajt, nem tudom, hogy jó döntés lesz-e már dolgozni menni, illetve mi lesz ebből.
De nekem muszáj.

komment
2009. január 16. 13:18 - szőkekék

január 16.

- Úgy kell orrot fújni, hogy befogod az egyik oldalt...
- De akkor nem kapok levegőt!
- Nem is kell, hogy kapjál.

Kiccsaj nekem is csinált adventi "naptárat", mindennap húzhattam egy zsákból ajándékot. Elleste tőlem, hogy csillag meg fenyő alakú kartonlapokra "utalványokat" írtam, Amore kapott pl. hátmasszázs-utalványt, reggeli az ágyban-utalványt, Kiccsaj fagyi utalványt, vagy hogy egyszer későbbig fentmaradhat. Én ilyet húztam egyszer a kis zsákból:
- "Egy alkalommal kipihenheted magad!"
- Ez mit jelent pontosan?
- Hát, hogy egyik nap nem kell takarítanod.
- Miért, Te kitakarítasz helyettem? Vagy nekem kell takarítanom, csak egy másik napon?
- Hát, takarítani neked kell, csak máskor...

komment
süti beállítások módosítása