miért pont én.

több helyről is kaptam gyomrost, most meg csak pislogok, mint nem is tudom. Az egyik vonalon már jól vagyok, a másikon nem vágtam vissza, inkább befogtam a számat. Majd ha rákérdez esetleg, hogy mijez a csend, majd elmesélem, hogy akkor az egy nagyon szar beszólás volt, csak nem akartam veszekedni, van mindenkinek elég baja.
a harmadik vonalon meg egyszerűen döbbent, lebénult csendben figyelem az eseményeket, ahogy a Titanic meredt volna fájón önnön testére: félig még a tenger királynője, még égnek a kristálycsillárok, még játszik a zenekar, a méltóságot még nem mosta ki a falak közül a mindent leromboló, betörő sós tengervíz, de a másik fele már nem bírt a hullámok túlerejével, elég volt egyetlen rés ahhoz, hogy ellepjen mindent a maró sós íz és a víz alatt az estélyi ruha egyszerű felmosóronggyá ázott, az emeletes torta hányásnak néz ki, a felpuffadt borjúszelet romlott kutyaeledel színeit idézi, a terített asztal halotti torhoz való, gondos, finom ecsetvonásokkal arcomra lehelt sminkem utolsóként pihen vonásaimon, mint halotti maszk.
és lehúz a mélybe.
még félig tudatomnál vagyok, pont annyira, hogy lássam: mi történik, hogy nem tehetek ellene semmit, néhány rosszakaróm gúnyosan nevet a mentőcsónakból.
és csend.