Ez egy ilyen versenyszám...
Amit az ember nem tud vagy szégyell, vagy mindkettő, abból viccet csinál. (esetleg még abból is néha, amitől fél...) Így vihogtunk komolyzenei képzettségünk zavarbaejtő hiányosságain gyerekkorunkban.
Toscából a motoszka.
Parasztbecsületből a kocsizörgés.
Hattyúk tavából a hattyú halála.
Pillangókisasszonyból a lepkefing.
hasonlók...
30 napja vagyok házas. Hát, ez tökre nem olyan, mint amire számítottam. (amitől kiskoromban tartottam???) Nem változott semmi, lelkileg se. (szerencsére) Néha még mindig átmenetinek érzem, furcsa. Aztán rájövök, hogy ez már nem az...
Toscana egynek jó volt. Prosztó módon ebből az egy hétből és a bejárt kb. 3-4 városból mondok ítéletet az egész országról: nem vágyom vissza és nem fogom ajánlani senkinek.
A fotók, vagyis a tájak, az épületek, az építészeti emlékek gyönyörűek, amúgy az olasz mentalitás izzadságszaga lengi be a sikátorokat, ahol alig lehet találni vacsorára éttermet 7 óra előtt. Legalább 20 perc, mire megkérdezik, mit kérsz inni.
Szarnak bele mindenbe, nagyjából.
És szó szerint is.
Mindenhol csatorna szag.
Ahol véletlenül nem, ott olaj csöpög a járművekből.
Nesze neked környezetvédelem, amiért a svájci férjem itthon súlyos pénzeket ad ki, kötelező jelleggel.
Viszont a tenger szép tiszta volt, a pizzákon nem kecsöp van, hanem ínycsiklandó friss paradicsomszósz, a chianti belevarázsolt a bioritmusomba és kiolvastam V.M. Utazások Erotikában könyvét.
Egynek jó volt.