Sokminden.

Például a Conny-Land a gyerekeknek nagy, nekünk kicsi, de azért klassz volt. Én most ültem először a többnyire mindenhol "Pirat" névre keresztelt lengő kalózhajón. Eddig ez valahogy kimaradt. Nem mondom, kétszer is felültem rá, de folyton az járt közben az eszemben, hogy

1. miért teszik ezt magukkal az emberek? Önszántukból felülnek ilyen holmikra, hogy aztán rémültre ijesszék őket, és mindenki visított.

2. Mi van, ha a velem szemközt ülők közül valaki kidobja a taccsot?

3. Mi van, ha én...?

Viszont a delfinek bámulatosak. Nem vitás, hogy a legtöbb embernek nincs ennyi esze. Meg volt még olyan is, hogy méteres, színes egzóta-papagájok görkoriztak, bicikliztek, meg hasonlók.




És a hazafelé úton azt mondta a Drágám, hogy ha van még kedvem, akkor mutat még valamit. Mit? Meglepetést.
Persze, az útjelző táblákból rájöttem.



Ő a Rajna-vízesés. Lementünk teljesen odáig, hogy 20 centire voltunk az alázúduló töménytelen víztől. Tényleg nem láttam még ehhez foghatót.

Estére jól lekapott a nap, kurvára örültem neki. Így is utáltam magamon a vörös foltokat. Hátmég most, hogy szert tettem egy levehetetlen fehér trikóra, ami mentén tök piros vagyok.
Otthon még arra panaszkodtam, hogy egy napon belül szinte körbeért a négy évszak és nem lehetett követni az időjárást. Itt "csak" az eső és napsütés váltja egymást, de nagyjából 37 percenként. Ennek kövekeztében, na meg hogy völgyben vagyunk és nincs számottevő szél, olyan párás a levegő, hogy néha ültő helyemben gyöngyözik a homlokom.

Míg a Drágám este tévézett, én egy kerámia tálban gyertyákat gyújtottam.
Ma egy éve, hogy meghalt a nagymamám.
(Tipikus férfi) a film közi reklám alatt kijött hozzám a balkonra. Rögtön azt kérdezte, hogy miatta sírok-e, hogy boldogtalan vagyok?
Aztán ott maradt, elmondtam és beszélgettünk.
Mikor hallottam, hogy vége a reklámnak, mondtam, hogy menjen, kezdődik (Apa kezdődik...!).
De még maradt.

Holnap bolognai spagettit csinálok.