Patricknak meséltem Veszprémben: mindig is tisztában voltam azzal, hogy gondtalan élet nem létezik, (már csak azért is, mert ha nincs, akkor kreál magának az ember gondot) de a három kívánságos listám élén az járt folyton, hogy olyan gondokat akasszon a nyakamba a Jóisten, amiket meg tudok majd oldani. Lehet, hogy nehezen, de mégis.
Volt még egy másik kérésem is: sokáig nyafogtam, hogy mostaztán már másfajta gondokat szeretnék, mint a nap-nap utáni sajátjaim... Most megkaptam.
Zürich helyett nagy nehezen mégis sikerült Baselbe repülőjegyet kapnom. Ami feleannyiba kerül és feleannyit kell majd Patricknak autóznia értem a reptérre.

Tele vagyok aggodalommal, amiket felé természetesen nem villantok fel és amiket itthon kell hagyjak majd márciusban. Bármi is vár ott rám abban az egy hétben, sok kérdésemre ott vannak a válaszok.
El kell mennem értük.

Nővéremnek tegnap meséltem erről az egészről. Megint megbizonyosodhattam arról, hogy bármit félre lehet érteni, főleg azt, amit nem mondunk ki, ami nem hangzik el.
A negyvenötödik mondat táján őszintén rá(m)csodálkozott, hogy Patrick nem hogy nem töri a magyart, de abszolúte nem tud.

Szerintem ez nagy szerencse. Bárhonnan is nézem.