A tegnapi hajkisímítás nyomai még ma is láthatóak voltak. Olyannyira, hogy kedves férfikollégáim felbolydultak, mint a felizgatott méhkas.
Én meg nem tudom ilyenkor, tényleg, hogy mi a helyes "válasz".

a. sajnáljam őket, hogy kiszolgáltatottak, mert ilyen csekély fogással ennyire lehet hatni rájuk.
b. sajnáljam magamat, hogy ennyin múlhat a "népszerűség" és ilyen könnyedén is lehetne...
c. mindkettő
d. egyik sem

Anyának természetesen nem tetszett a hajam.

Győri relax-hétvégém eltolódni látszik.
Hazafelé pizzát vittem a kis családnak. Falatozás után még torna. Valahogy bele kéne passzolni...illetve, nem "valahogy", mert azt már elértem, hanem a következő lépés: szalonképesen belepasszolni abba a hosszú ruhámba, amit kb. 1999-ben vettem és eddig összesen két bálon volt rajtam.
Szóval kevesebb pizza, több mélyizomtorna meg aerob hancúr.
Talán még 3 hét van a bálig.
Semmire nem elég.

A történtek.
Hát...ez most olyan lesz, mint mikor Málészáj Gitárpengető Attila írta a levelet az ő Katinkájának... "alig várom már, hogy ihassam a pepsikokakólát és beszívhassuk azt a levegőt, amiről most nem írhatok..." Mert erről igazából én sem írhatok.

De egy kicsit mégis és remélem, nem lesz baj belőle.
Tehát.
Az eredeti forgatókönyv szerint ketten vártunk volna egy harmadikat a pályaudvaron. Kettőnkből én értem oda számottevően hamarabb, én viszont nem tudtam, hogy néz ki az, aki elé kimentünk a vonathoz. (és viszont)
Ennek ellenére szinte azonnal egymásra ismertünk, sejtés-szinten. És realizálódott a Találkozás.

Kiegészültünk trióvá, napfényben habkávé.

Volt egy szép, zabálnivaló dobberman, aki velünk töltötte a fél napot és úgy bújt hozzánk, mint egy cica. Lett kivasalt egyenes hajam, a többieknek meg hullámos.
Kiküldtek kávéért, mint a kifutófiút.
De szívesen mentem, mert nem mindegy, kurvára nem, hogy az embertől ki kér apró szívességet. Van, akiért "ingyen" is hegyeket mozgatunk meg, mások meg hiába kérik, hogy egy porszemet pöccintsünk már arrébb: fizettségért se tennénk.
(a visszajárót elfelejtettem odaadni...vérciki, de majd valahogy...bocsánat!)

Szerettünk volna felmenni a Várba, milyen poén lett volna, ha a közös ismerősünk kinéz munka közben az ablakon és "jééé, ott a Greta! meg a ...!!!" de végül erre már nem maradt időnk.
Én a magam részéről tökre elfáradtam, pedig gyakorlatilag nem csináltam egész nap semmit. Amit meg igen, az meg egyelőre Nagy Titok.