Megint valami olyat csinálok, amit nem is kéne, nem is szabadna.
Megyek és találkozom a hatvanas évekkel.
Leszállok, elsőre ráismerek. Mivel a csepeli hév nem egy olyan intézmény, hogy a leszállókat várni szokta a fogadóbizottság.
Csak most, csak ő, csak engem.

Nemrég egyik kedvenc kedvtelésemnek hódoltam: megkérdeztem valakitől, mi lenne a három kívánsága?
Sikerült meglepnie, alaposan. Három helyett csak annyit kérne: szeretne találkozni velem személyesen.

Aztán visszakérdezett. Gondolkodási időt kértem és...a vége az lett, hogy az én három kívánságom tulajdonképpen 11 kívánság.