Szintén onnan<P>Szintén onnan.</P>
<P>"Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt.<BR><BR>A feleségem ismerkedett meg velem, és nem fordítva. <BR>A feleségem valósággal üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek már 12 éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót,kopott farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.<BR><BR>Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is.<BR>Olyankor fekete pólóban, kopott farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg.<BR>A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem.<BR>De szerettem magam és az életem. Így ismerkedett meg velem.<BR>"Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad."<BR><BR>Hamarosan<WBR> véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy<BR>összeházasodunk.<BR><WBR>Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és<BR>hosszú hajam volt.<BR><BR>Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom,<BR>hogy mondja:<BR>"Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim<BR>az esküvőre."<BR>Órákkal, - nem napokkal és végtelen könnyekkel később<BR>beleegyeztem, és egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és akkor mi van, férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt.<BR>Olyan kedves voltam.<BR><BR>"Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" susogta nekem.<BR><BR>Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés<BR>közöslétek hetei következtek amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna<BR>alatt megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már<BR>a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és<BR>azt mondta:<BR>"Kérlek, próbáld fel ezeket." Napokkal, hetekkel, nem hónapokkal és<BR>végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az<BR>inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő, zakó,<BR>nyakkendő és divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos és a<BR>fejemre nőtt.<BR><BR>Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért.<BR>Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és<BR>szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam,<BR>ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár,<BR>majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a fejemre nőtt.<BR><BR>Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind<BR>elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam,<BR>slágereke<WBR>t tanultam meg kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem.<BR>És akkor mi van - gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és<BR>a fejemre nőtt.<BR><BR>Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel<BR>a kezében és azt mondta: <BR>" Elhagylak."<BR>Teljesen<WBR> meglepődve kérdeztem,hogy miért.<BR>"Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi<BR>vagy, akit valaha megismertem."<BR><BR>Nemr<WBR>ég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú<BR>motoros szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.<BR><BR>Azt hiszem, hogy küldök neki egy sapkát."<BR></P>