Valamikor sikerül visszamászni az ágyba, és legközelebb már csak fél 8-kor ébredtem [kár volt], amikor beszélgetés zaja szűrődött fel az alsó szintről.
Iszonyatos állapotban vagyok. Ha volna nálam vadászkés, biztosan kibelezem magam, hogy ne fájjon a gyomrom-hasam. Ránézek a telefonra: 15-20 dkg nemfogadott és sms. Visszaalszom.
Nagyjából 10 óra. Anyának megígértem, hogy [Nem, nem maradok sokáig. Igen, hazajövök, és igen, reggel még megyek zöldségesbe meg veszek másik csokinyuszit a gyerekeknek a törött helyett...] Ehhez képest itt döglök, mint egy ócskanő. Párszor ide-odázok még a fürdő és az ágy között, gondolkodóba esem ismét: hányjak-e még vagy se... Megint visszaalszom.
Nemsoká fél egy. Újra ébren. Állapotom kritikusból stabillá avanzsált, de még mindig... felöltözve heverészünk egymás hegyén-hátán. Javuló tendenciát mutatok.
Valójában rettegek felhívni anyámat, mert most mit mondjak neki? Nekiállnánk csak megint veszekedni... Francba. Kézbeveszem a telefont, először csak óvatosan meghallgatom a hangpostát. Ő az. [Szia ... Azt mondtad, hogy jössz haza... hát hol vagy... Szia. Anyu voltam...] Itt, ettől már kezd eltörni a mécses, hogy hogy lehetek ilyen geci vele... Hogy ebben az alig perces üzenetben is benne van, hogy... aggódik, hogy keres, hogy szüksége van rám és az is, hogy olyan kis szerencsétlen valahogy... Eszembe jut, tegnap is hogy hogy állt a rengetegnagy áruházban, mint egy elveszett mesehős az iszonyatnagy kerekerdő közepén... Zsongó fejjel, mindenki csak lökdösődött, meg elsietett mellette... amíg én a kasszánál sorban álltam, ő leült megpihenni a kiállított kertibútorok padjára, mint egy kifáradt, elcsigázott vándor... Persze, lehet, hogy túldrámázom, és csak én látom így, de azért nem hiszem... Elmondja a hangpostára, amit szeretne, de tudom, hogy ideges és zavarban is van a hüje üzenetrögzítőtől ... mert a végén még odamondja, hogy Anyu voltam... mintha nem tudnám... Az anyukája hangját mindenki megismeri...
... bemegyek a fürdőbe és felhívom. Mikor meghallja a hangomat, elkezd sírni. Én is. Azt bőgi a telefonba, hogy azt hitte, valami bajom esett. Meg hogy soha többé nem fogok hazamenni, amiért tegnap összevesztünk. És hogy elszöktem... Mondom neki, hogy ne haragudjon, hogy már megint ilyen fasz voltam.... És nemsoká otthon leszek. Letesszük és én sírok tovább. Gondolom, anya is - otthon.
Milanék elvisznek egy darabig, megveszem a csokinyuszikat és hazaállítok. Újra átbeszéljük, hogy mi van... kibékülünk. Mondom neki, hogy [Hogyan is gondolhattad, hogy nem jövök vissza többé??? - hiszen a sminkkészletem ott van az ablakpárkányon, ahol tegnap hagytam. Anélkül soha.....] Nevetünk mindketten, kapok egy félig vicces pofont és azt mondja, fáradt mosollyal: tűnjek aludni.
Most három óra körül van, megyek a paplan alá. Hatkor ébredek, és olyan éhes vagyok, hogy el sem hiszem. A történtek után... :-)