Pont ma 11 éve, hogy Amore és én először találkoztunk a két heti emailben ismerkedést követően.

Hogy ennek kicsit pontosabban utánnanézzek, belekeresgéltem a blogba...hogy hogy is volt az, 11 éve...?

A bejegyzések közt ide-odázva átjárt csomó érzés, rájöttem, hogy hiányzik a blogom, ami a múltam.
Nem, nem is a múltam. Hanem az énem.

Hiányzik a blogírás, annál is inkább, mert ahogy öregszem, annál értékesebb az Idő. Az Idő, ami rohan és mi próbáljuk megragadni, talán így, leírva a történéseket.

Szóval, úgy tűnik, 3 év szünet után újra benaplózom az életemet.

Amikor azok a dísztárgyak, melyek a nappalink szekrényeinek tetejét 30 éven át rendíthetetlenül és megkérdőjelezhetetlenül díszítették, megnyomorítva ezzel kis-, nagylány és felnőtt korom egy részét, most az új házban nem férnek fel az alacsony belmagasság miatt - olyankor Isten rám mosolyog.